Bertolt Brecht a nagy német drámaíró arról is híres volt, ahogy az embereket manipulálni tudta, s mindent elért náluk, amit csak akart. ĺgy például egy nagyon nehéz franciavizsga után írásbeli dolgozatában pirossal kijavított néhány hibátlan szót, majd megvádolta tanárát, hogy nem objektív az értékelése.
Keresés
MINŐSÉGÜGYI VILÁGNAP
Az Európai Minőségügyi Szervezet (SOQ) 1992. november 12-re hirdette meg az első minőségügyi világnapot. A szervezet ezzel a minőség iránti elkötelezettség fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
A cukorbetegséggel együtt kell élni
Föladni? Azt nem, nem soha! A cukorbetegség mindig váratlanul érkezik a gyerekszobába. A szülő semmit nem tehet, hogy megakadályozza, mert a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek pusztulása már jóval az I. típusú – inzulinfüggő – cukorbaj tüneteinek megjelenése előtt elkezdődik.
ANAPTÁR
November 10
EGY GONDOLAT
Az erkölcs nevetséges dolog, az agy gyengesége.
Arthur RimbaudNÉVNAP
Réka
A manapság oly divatos név nagyon régi, eredete és jelentése homályba vész. Bizonyára a törökből származik, de a hunoknál is népszerű volt, hiszen Attila első feleségét is így hívták.
ĺgy főz a Tisztelt Ház
Budapest. November elejétől kapható a magyarországi boltokban az a szakácskönyv, melyben a szerző száz országgyűlési képviselő kedvenc receptjét gyűjtötte egybe. A kötet érdekes történetekkel és fotókkal gazdagítva mutatja be a politikusok kedvenc fogásait, főzési tudományát.
HALLOTTA MÁR?
Bajor Imre is csatlakozik a Grespik László által perbe fogott csapathoz: Hernádi Judithoz, Havas Henrikhez és Verebes Istvánhoz. Bajornak Verebessel együtt azért kell felenie a törvény előtt, mert „lehülyézte“ a budapesti közigazgatási hivatal vezetőjét. A Heti Hetes műsorai miatt most négy tárgyalás lesz.
Márton-napi libalakoma
Bécs. Szent Márton a mai Szombathely környékén született, a hagyomány szerint Krisztus után 316-ban egy római tiszt fiaként. 397-ben bekövetkezett halála óta szentként tisztelik, s nevéhez számos ünnep kötődik, köztük a november 11-én tartott Szent Márton-napi libalakomáké.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Horrorra akadva 2. (amerikai) sz., v. 15 Kardhal (amerikai) sz., v. 16.45, 18.45, 20.45 OBZOR: Amélie csodálatos élete (francia) sz., v. 15.45, 20.30 Az íz fogságában (francia) sz., v. 18 MLADOSŤ: Balladák (cseh) sz., v. 15.30, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Amélie csodálatos élete (francia) sz., v.
SZĺNHÁZ
POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZĺNHÁZ: Aida szombat 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Portugál szombat, vasárnap 19 KIS SZĺNPAD: Jelenetek egy házasságból szombat, vasárnap 19 A.HA SZĺNHÁZ: Paťa nyomoz vasárnap 14.30
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Kaviár és lencse v. 15 ÁLLAMI SZĺNHÁZ: Rigoletto sz. 19 Hamupipőke v. 14.30 STÚDIÓ: Harold és Maude sz. 19
Katedra-verseny védett növényekről
Fülek/Rimaszombat. A Katedra Alapítvány rendezésében Füleken és Rimaszombatban folytatódott az „Ismerd és védd!” pályázat keretén belül a szlovákiai védett növényekről rendezett első környezetvédelmi verseny regionális döntősorozata.