Brecht úr tévedése

Bertolt Brecht a nagy német drámaíró arról is híres volt, ahogy az embereket manipulálni tudta, s mindent elért náluk, amit csak akart. ĺgy például egy nagyon nehéz franciavizsga után írásbeli dolgozatában pirossal kijavított néhány hibátlan szót, majd megvádolta tanárát, hogy nem objektív az értékelése. A megszégyenült pedagógus nemcsak hogy bocsánatot kért tőle, de még az érdemjegyén is javított. Később is, amikor már mint kommunista állt Amerikában az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt, tartalmatlan válaszaival úgy megkeverte a komisszió tagjait, hogy a végén még meg is köszönték neki az együttműködést. Az igazság elferdítésében Brecht nem állt meg a saját életét érintő bizarr dolgoknál. A magasabb, természetfeletti igazságok világát sem kímélte, mikor olvasóinak a következő sorokat címezte: „Ne ámítsad magadat! / Nincs örök a nap alatt. / Ajtód előtt áll a nap / az éji szél kopogtat, / nem jön több a virradat.”

Ez a negációtorlódás dermesztő, kilátástalan pesszimizmust áraszt. Az ember legbelsőbb lényege ösztönösen védekezik ellene: kell, hogy legyen „örök a nap alatt”, kell a remény, hogy jön a korai „virradat”, az embernek szüksége van rá, hogy az ajtó előtt, sőt mögött, igenis ott álljon a nap, a fény, mely valóban ellenáll az éjszaka dermesztő hidegének. Már az ószövetségi szerző is így sóhajt lelke mélyéből Isten után: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram. Uram, hallgasd meg szavamat!” (Zsolt 130, 1–2.).

Brechtnek és az általa vallott istentelen ideológiának tehát a legősibb bibliai hagyomány hathatósan ellentmond. Azokban a szavakban csúcsosodik ki, melyekkel Jézus felel hallgatóságának az e vasárnapi evangéliumban: Isten, „Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké.” (Mt 22, 32) E kijelentés, mint egy „tömörített” számítógépes program, mely csak a „kicsomagolás” után lepi meg az embert, mennyire nem is sejtett mélységekben és széles körben összefügg a többi bibliai szöveggel: hogy ugyanis Isten az önmagában abszolút élő Isten. Vitális bőség hatja át, ezért teremtője és eredeztetője mindennek, ami élő. Isten nemcsak „átalakítja a már létezőt”, hanem életre hívja azt, ami azelőtt nem létezett. Mindennek az értelme, alfája és omegája. Az élők éltető, átalakító és ösztönző Istene!

A legmegdöbbentőbb, hogy ezek az „élők” nem egy névtelen tömeg, amolyan Isten „akla”, hanem hogy az ő életre keltő erejének személyes méretei vannak: Ő személyesen kopog – nekem személyesen – az én ajtómon. Nincs többé brechti dermesztő reménytelenség, maga a Teremtő van, minden lelki virradás elindítója. És be akar lépni mélyen az én életembe. Mélységét ennek a mélységnek Isten már 2 600 évvel ezelőtt elárulta Jeremiásnak: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek, prófétául rendeltelek a nemzetek számára...” (Jer 1, 5) Néhány századdal később a zsoltáríró hasonlóan vall. „Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam...” (Zsolt 139, 13–15)

Miért ne vonatkoztathatnánk magunkra is e szavakat? Hiszen Ő mindig ugyanaz, tegnap, ma és mindörökké. Az Ő szavait nem gyengítheti a csodálatos, ám nemigen hasznosítható múzeumi kiállított tárgyak exkluzív patinája... Ez viszont akkor azt jelenti, hogy én Isten tervei közt szerepeltem, hogy Isten feladatot szánt nekem. Sőt mi több, hogy ITT és MOST időszerű Isten akarata, hogy én létezzem... Ezzel kapcsolatban paradox módon megint csak Bertolt Brecht inspirál bennünket. Az általa rendezett Švejk, a derék katona kínál egy többértelmű párbeszédet a viharban hányódó hajó kapitánya és egyik utasa között, aki nyugtalankodva kérdezi a hajóst: „Hogy áll a dolog?” „Isten kezében vagyunk” – válaszol a kapitány. A poén az utas reakciójában rejlik: „Annyira rosszul állnánk???” Úgy! Szóval a legrosszabb esetben, ha nincs kilátás, csak akkor vagyunk „Isten kezében”!? Csak amikor nincs más megoldás? Előhúzzuk gyorsan Istent, mint egy fájdalomcsillapító pirulát a kredencfiókból.

Isten több annál, mintsem mentőöv végső esetekben... Az élők Istene, minden élőé. Itt és most. Öröktől fogva mindörökké. Mindenütt.A szerző római katolikus pap