Prága. A szlovák a legszimpatikusabb nemzet a csehek számára, derült ki egy nemrég elvégzett felmérésből, természetesen csak saját nemzetük után. A harmadik helyen végeztek a franciák, majd a svédek, az angolok, az amerikaiak és a lengyelek következnek.
Keresés
Vasúton is utazik a lépfene
Pozsony. Hét alkalommal került kapcsolatba gyanús fehér porral a Szlovák Vasutak (ŽSR): hatszor az állomásokon vagy a személykocsikban találtak anthraxgyanús szállítmányt, egyszer pedig a nagytapolcsányi állomásfőnök kapott poros borítékot.
Még nem emeltek vádat Krátky ellen
Pozsony. Továbbra sem emelt vádat Aleš Krátky újságíró ellen az illetékes ügyész abban az ügyben, amelyet az államfő kezdeményezett közjogi méltóságokkal szembeni tiszteletlenség bűntette miatt.
Étkezési utalványért csak meleg étel
Pozsony. Január elsejétől kizárólag meleg ételt kaphatunk a foglalkoztatónk által adott étkezési utalványokért, népszerűbb nevén gasztrojegyekért. Az erről szóló módosító javaslatot tegnap fogadta el a parlament, a jelen levő 110 honatya közül mindössze ketten szavaztak nemmel.
Jövőre adó-visszatérítés külföldieknek
Pozsony. A parlament elfogadta a kormány hozzáadottérték-adóról szóló törvénymódosítását. A külföldi természetes és jogi személyek 2002.
Átlagon felüli átlagbérek a telefontársaságoknál
Pozsony. A statisztikai hivatal által vizsgált ágazatok közül idén eddig a távközlés alkalmazottai örülhetnek a legmagasabb átlagbérnek, több mint 21 ezer koronának.
Örökös probléma
Pozsony. A parlament a lehető legszorosabb arányban fogadta el az örökösödésről, az ajándékozásról és az ingatlanátruházásról szóló három törvényt, amely 2002. április elsejével lép hatályba.
Gömör és Nógrád egyesítése a cél
Az MKP besztercebányai kerületi tanácsa nem kötött koalíciós szerződést senkivel és saját megyeielnök-jelöltet is indít a decemberi választáson. A kerület négy déli járásában jó eredményt vár a párt.
Mérséklődő, európaibb adók
A jövő évi költségvetési tervezet megvitatása előtt a parlament tegnap több adótörvényt és a büdzsével szorosan összefüggő jogszabályt is módosított. Ezek gyorsmérlegét Farkas Pál (MKP) képviselő, a parlament pénzügyi és költségvetési bizottságának elnöke vonta meg.
Fontos a megelőzés
Pozsony. Korszerű orvosságok gyártása, a legújabb gyógyászati eljárások népszerűsítése, a lakosság tájékoztatása és a hazai egészségügy kulcsfontosságú célkitűzéseinek támogatása jellemzi a Monsanto és a Pharmacia & Upjohn fúziójából 2001. februárjában bejegyzett Pharmacia Enterprises gyógyszertársaságot.