Érezhetően javul a Magyar Televízió nézettsége: az új Híradó eredménye körülbelül a kétszerese az első félévben elértnek, és természetesen a frissen beszerzett hollywoodi sikerfilmek is javítottak az eredményeken.
Keresés
DIE PRESSE
A bécsi lap Frissítő kúra a nagy magyar pártoknak címmel közölt cikket. Megállapítja, hogy a magyar politikai térképen jelentős változások várhatók, mert a polgári tábor új pártunióban keresi boldogulását, a kormányon levő szocialisták pedig végre meg akarnak szabadulni „a kommunista akol szagától”.
Valóságos aratás
Olvasom Juhász Katalin tháliás élményét (Új Szó, november 13.), és nem tudom megállni, hogy ne írjam le hasonló elképesztő történetemet. ĺrni tanuló, első osztályos kisfiam a minap házi feladatként kapta 5-ször leírni, hogy „Itt a lét a tét”.
Peren kívüli megegyezés a csángóperben
Peren kívüli megegyezéssel zárult az a per Romániában, amelyet a Bákó megyei tanfelügyelőség indított a Szeret-Klézse Alapítvány ellen a csángó gyermekek számára indított magyar nyelvű foglalkozások miatt.
Gumibottal a vakokra
Esős, fázós őszi reggel a pozsonyi autóbusz-pályaudvaron. A bejáratnál álló két diáklány széles mosollyal próbálja megállásra bírni a zuhogó eső elől menekülő embertömeget. Húsz koronáért fehér pasztellceruzát és a hozzá tartozó röplapot kínálnak.
A Bokros-kalap mérete
A jobboldaliságára oly rátarti szlovák kormány apologétái úgy emlegetik mostanában Bokros Lajost, mintha Friedrich Hayek iskolájában padszomszédai lettek volna az egykori magyar pénzügyminiszternek. Sugallják, ha ketten ugyanazt teszik, az eredmény is azonos.
Hol lelhető fel most az erőszak?
Látszólag elsősorban a barátságtalan, hideg családi otthonokban lelhető fel az erőszak. Végre, annyi hiábavalónak látszó erőfeszítés után, a felerősödő szakmai és civil hangok cselekvésre késztetik a politikusokat.
Piros lap után puszi a bírónak
Amszterdam. Egy holland amatőr labdarúgót nyolc meccsre eltiltottak, mert azután, hogy piros lapot kapott, puszit adott a játékvezetőnek. A szövetség a futballista cselekedetét úgy értékelte, hogy az tettlegességnek számít, amellyel aláásta a bíró tekintélyét.
Eladná tulajdonrészét a főtámogató
Róma. A Lazio labdarúgócsapatának csődközeli helyzettel küszködő főtámogatója eladná tulajdonrészét. Az élelmiszereket gyártó Cirio a római csapat részvényeinek 51 százalékát birtokolja. A cég első embere, Sergio Cragnotti egyben a Lazio elnöke is.
Becker hibázott, hogy visszajött
München. „Nagyot hibáztam, amikor otthagytam Monte-Carlót és visszatértem hazámba. Most emiatt kell bűnhődnöm.” Ezt Boris Becker, a németek teniszlegendája jelentette ki, miután a müncheni bíróság október 24-én adócsalás miatt két év felfüggesztett börtönbüntetéssel, illetve 500 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta.