Svédország felbocsátotta első katonai kommunikációs műholdját – jelentette be pénteken Pal Jonson, a skandináv ország védelmi minisztere.
Felbocsátotta első katonai megfigyelőműholdját Svédország
A tárcavezető közleményben arról tájékoztatott, hogy a svéd hadsereg által működtetett GNA-3 tesztműholdat augusztusban bocsátották fel Kaliforniából, és további katonai megfigyelő műholdak pályára állítását is tervezik, immár a Svédország legészakibb városánál található Kiruna bázisról.
„A mostani csupán első lépése volt az űrbe vezető utunknak” – szögezte le Jonson.
Kiemelte, hogy hazája – jelentős feldolgozóipara és a kirunai bázis révén – kész fejleszteni űrprogamját, erősítve ezáltal a NATO-t is, amelynek Svédország tavaly március óta tagja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.