Az önkormányzatok képviselőivel tárgyalt Peter Pellegrini államfő. Hangsúlyozta, hogy a közigazgatás modernizációjához időre van szükség, ezért olyan célokat is egyértelműen ki kell tűzni, amelyek meghaladják az adott választási időszakot.
Szlovákia nem foglalkozhat állandóan a mindennapi politikával, hosszú távú tervek kellenek Pellegrini szerint
Pellegrini szerint fontos a decentralizáció és a közigazgatást meg kell reformálni. Úgy véli, a kisebb településeket a hatékonyság érdekében össze lehetne vonni adminisztratív értelemben.
Az önkormányzatok képviselői világossá tették az államfő számára a találkozón, hogy
az ország több hídja borzalmas állapotban van.
Pellegrini ezért a sajtótájékoztatón felszólította a kormányt, hogy kezdjen valamit a helyzettel. Ha nem is azonnal, de rövid időn belül megoldást vár a koalíciótól.
Szó esett arról is, hogy a települések továbbra is pénzhiánnyal küzdenek.
Mint korábban kiderült, a köz- és államigazgatásban dolgozók jövőre még akkora béremelésre sem számíthatnak, hogy az lépést tartson a pénzromlás várható ütemével. Ennek okán a kormány idén afféle fájdalomdíjként egy egyszeri, 800 euró értékű juttatást ígért az állami alkalmazottaknak.
Mindez nyilván az önkormányzatoknak sem tetszik, sőt, úgy fest, nem is tudják kifizetni forrásaikból az egyszeri juttatást. A tanároknak ígért fizetésemelés térítését is problémásnak tartják.
Az önkormányzatokat Jozef Božik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke, Jozef Viskupič, a megyei önkormányzatokat tömörítő SK8 elnöke és Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) elnöke képviselte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.