Valóságos aratás

Olvasom Juhász Katalin tháliás élményét (Új Szó, november 13.), és nem tudom megállni, hogy ne írjam le hasonló elképesztő történetemet. ĺrni tanuló, első osztályos kisfiam a minap házi feladatként kapta 5-ször leírni, hogy „Itt a lét a tét”. Amikor dühöngve adtam jelét felháborodásomnak, megszólalt nagyobbik fiam, aki már harmadikos ugyanabban a suliban, hogy az egyik tanító néni „Big Brother”-trikókat árul, amelyeket Budapestről hoznak, sőt olvasásórán a magyar népmese tartalma helyett az előző napi BB tartalmát fejtegetik. Mi a fene, mondom én, már tananyag is a primitivizmus. Ez igen! Mit tehet a szülő, akinek nem kis igyekezetébe kerül piciny csemetéit valami járható ösvénykén terelgetni a mindennapi gondok közepette? Amikor úgy tűnik, gyermeke kezdi érteni a szülő aggodalmait, és beletörődik az apai tévécenzúrába, akkor jön az amúgy nagyon aranyos tanító néni, és segít tarolni a BB-nek. Egyenesen propagálja a szennyet, amikor épp az ellenkezőjét kéne tennie. És arat a primitív, szennyes, erkölcstelen TV-műsor, learatja azt a szemernyi tisztaságot, amely talán most gyökerezne és érlelődne a kicsiny lélekben. A Big Brother pedig diadalittasan beleröhög a lebambult néző képébe: „Ez van, mi vagyunk a menők, és te mehetsz a francba az erkölcseiddel!” A gyermekben pedig meginog a bizalom a szülő vagy a tanító néni iránt. Mert a gyermek is tudja, hogy a két álláspont (ellenző és támogató) között jókora különbség van.

Molnár László, Ipolyfödémes