Másfél év felfüggesztett börtönre itélték Czeizel Endrét tudta meg a HavariaPress. Az ismert genetikust emberkereskedelemben bűnsegédként való részvételben találta bűnösnek a Fővárosi Bíróság.
Keresés
Spermiumok háborúja
A BBC cikkének címében szereplő "Sperm Wars" kifejezés a Star Wars hangulatát idézi. A helyszín azonban nem egy messzi-messzi galaxis, hanem a női petevezeték, ahol X-szárnyú vadászok helyett spermiumok (hímivarsejtek) száguldanak a célpont, vagyis a hozzájuk képest gigantikus méretű petesejt felé.
Madárral ütközött a Malév gépe
Madár csapódott a Malév 564-es, Ferihegyről Zürichbe induló járatának hajtóművébe szerda reggel, nem sokkal felszállás után. Bár a gép nem károsodott, a pilóták a visszafordulás mellett döntöttek.
Online vadászat bin Ladenre
Az amerikai anti-terrorista egységek átvizsgálják a lehető legtöbb weboldalt, hátha Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének nyomára bukkannak.
Dél-Koreában embereket klónoztak
A Clonaid cég dél-koreai leányvállalatának munkatársai klónozott embriót ültetett be egy dél-koreai nő méhébe, hogy emberi lényt szüljön.
Elkapták az egyik móri tömeggyilkost
Rács mögött van az egyik móri tömeggyilkos. Május 9-én a bankfiókban Skorpió géppisztolyával vadászott az emberekre, míg egyik társa az ajtóban állva biztonsági őrt játszott. A 30 év körüli feltételezett elkövető légiósként megjárta Dzsibutit és Boszniát is.
Várható űrkatasztrófa 2019-ben?
Egy pár hete felfedezett aszteroida mára a legfenyegetőbb űrobjektummá vált. Az előzetes számítások szerint, a 2002 NT7 nevet viselő objektum ütközési pályán közelít a Földhöz, és 2019. február 1-jén be is csapódhat annak ellenére, hogy a bizonytalansági tényezők igen nagyok.
Anettka nem bulizhat a templomban
Anettka a dabas-sári katolikus templomban kívánta megtartani azt a bulit, amellyel képernyőre kerü-lésének első évfordulóját megünnepli.
PRAVDA
A napilap Mikuláš Dzurinda miniszterelnöknek az olvasók telefonos kérdéseire adott válaszait közli. A kormányfő elmondja, hogy a látszat ellenére Ivan Šimko belügyminiszterré való kinevezése óta csökkent az ittas rendőrök okozta balesetek száma.
Kényszerleszállások, balesetek sorozatban
Negyvennégy utassal és héttagú legénységgel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy Jak-42-es típusú repülőgép a Hanti-Manszi nemzetiségi körzetben fekvő nyugat-szibériai Szovjetszkij városban.
A Gazpromavia légitársaság tulajdonában levő repülőgép Ufából az északnyugat-szibériai Nadim városba tartott.