Mikor lesz az első testületi ülés?

Pozsony. „Néha előfordul, hogy az alakuló ülésnél rendőri segédletre van szükség” – mondja Gejza Petrík, a belügyminisztérium helyi államigazgatási és önkormányzati osztályának vezetője.

Pozsony. „Néha előfordul, hogy az alakuló ülésnél rendőri segédletre van szükség” – mondja Gejza Petrík, a belügyminisztérium helyi államigazgatási és önkormányzati osztályának vezetője. A helyi képviselő-testületeknek a választások után legkésőbb egy hónappal, tehát január 7-ig meg kell tartaniuk első, alakuló ülésüket. A nyilvános ülést az eddigi polgármester hívja össze. Ha ez valamilyen oknál fogva nem így történne, a gyűlést az új képviselők is összehívhatják. Ha az új polgármester és a képviselőknek több mint a fele megjelenik az ülésen, letehetik az esküt, megválaszthatják az alpolgármestert és meghatározhatják a polgármester fizetését és a képviselők díjazását. Hangsúlyozza azonban, hogy az új önkormányzat megalakulását az sem akadályozhatja meg, ha például – mert ilyen is megesett – az eddigi polgármester megakadályozza utódja és a képviselők bejutását a községházára. A belügyminisztérium honlapján (www. civil.gov.sk) a polgármesterek megtalálják az alakuló ülés összehívására vonatkozó útmutatót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?