Dohányszagot a szobákból úgy tüntethetünk el, hogy egy kevés ecettel elkevert klórmeszet állítunk a szobába rövid időre. Ha utána kiszellőztetünk, nyoma se marad a dohányszagnak, ami különben könnyen beleveszi magát a függönyökbe és a párnázott bútorokba.
Keresés
Diólikőr a la Malaga
5 kg zöld diót összevágunk, üvegbe tesszük és 5 liter 96 fokos spiritusszal leöntjük. Az egészet 2 hétig állni hagyjuk. Az üveget többször felrázzuk.
Diólikőr
A júniusban szedett friss zöld diót vágjuk középen ketté, és azonnal, még mielőtt nedve kifolyhatna, dobjuk bele a már előre elkészített spiritusszal telt üvegbe. Minden kiló dióhoz egy liter 96 százalékos, finom spirituszt számítunk.
Dióbél
Tudvalevőleg, csak egészen friss állapotában hámozható. Ha a száraz diót csemegeként tálaljuk fel, és azt akarjuk, hogy hámozható legyen, tegyük egy éjszakán át gyengén sós vízbe, miáltal másnap könnyen leválik a belső, sárga héja.
Kis állathatározó
Impozáns, színes, kabátzsebben is megférő kötetecskével kedveskedik a Lilium Aurum a zoológia iránt érdeklődő olvasóknak. Bizonyára nem sokan tudják, hogy mely egyedek kerültek be a 287/1994-es törvény alapján a Szlovák Köztársaság védett állatainak jegyzékébe.
Kész a leltár
Egy levelet kellett volna – innen az árokhátról – a XX. századnak küldenem. Már azért is, mert az ő teremtménye vagyok. Levelet! Annak a hamis alázattal közelítő, negédesen mosolygó, papoló századnak, amely dolgavégezetlenül odébbállt.
Egész télen friss petrezselyemzöld
A petrezselyemhajtatás célja, hogy télen is biztosítsa a zöldpetrezselyem-szükségletet. A hajtatásnak egészen kezdetleges és fejlettebb módszerei egyaránt elterjedtek.
Unokatestvérek házassága
Félelem jeligére: „Az unokafivéremhez akarok férjhez menni. Nem lesznek egészségkárosult gyermekeink?”
A család mindenek felett
Házasság? jeligére: „21 éves fiú vagyok, semmi kedvem megnősülni. Különben is úgy tartom, hogy nincs szükség a házasságra. Valahol olvastam, hogy a svédek kommunákban élnek. Nekem ez tetszik, és én is úgy szeretnék élni. Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy egy nő mellett kell leélni az életemet. Mi a véleménye a kommunákról?”
Ne hallgasson, ne tűrjön
Pedagógus jeligére: „A fiam ötödikes, és eddig szeretett iskolába járni. Most viszont húzódozva megy, különösen akkor, ha matematika órájuk van. Sajnos a tanár nagyon goromba velük, volt már rá példa, hogy megverte a gyereket, mert nem tudott megoldani egy példát a táblánál. Rendszeresen megalázza őt az osztály előtt. Mások is panaszkodnak rá. Nem akarom a fiamat kivenni az iskolából, de pszichológushoz sem hordani. Mit tegyek, hogy megvédjem őt?”