Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén – jelentette ki a svéd miniszterelnök hétfőn.
Keresés
Egy EP-listán legfeljebb két jelölt sorszámát lehet bekarikázni
A júniusi EP-választáson egy pártlistát lehet kiválasztani, és azon legfeljebb két jelölt sorszámát bekarikázni. Azonban nem kötelező karikázni, a szavazat akkor is érvényes, ha a listát csak beteszi a borítékba és az urnába dobja a választó – tájékoztatott a belügyminisztérium.
Már Vágsellyén is végezhetnek CT-vizsgálatot
Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter, Branislav Becík Nyitra megye elnöke és Jozef Belický, Vágsellye polgármestere jelenlétében ma délután átadták az új komputeres tomográfot a központi rendelőintézetben.
Eljárást indított a NAKA a műszaki egyetemnek küldött fenyegetés ügyében
Terrortámadás különösen súlyos bűncselekménye miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója a Szlovák Műszaki Egyetemnek küldött fenyegetés ügyében – közölte a hétfő reggeli bombariadó kapcsán Roman Hájek, az Országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
Remek versenyeredmények a Csiribiri és a Hajnal háza táján
A Csiribiri és a Hajnal Néptáncegyüttesek immár négy éve vesznek részt rendszeresen különböző versenyeken, mint például az országos szólótánc vagy az együtteseknek részére rendezett külföldi és belföldi versenyek, ahol sorra rangos helyezéseket érnek el.
260 vagy akár 400 euró havonta! Ki igényelheti ezeket az összegeket?
Tudott erről a támogatásról? Egy kalkulátorral kiszámíthatja az Önnek járó összeget is!
Rövid időn belül visszatérhet a szállásadók forgalma a járvány előtti szintre
Várhatóan rövid időn belül eléri a szállásadók forgalma a járvány előtti szintet – jelentette ki Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője a Statisztikai Hivatal hétfőn ismertetett márciusi idegenforgalmi adataira reagálva.
Gott biztosan forog a sírjában!
Karel Gott, amíg élt, a feleségét, Ivánát igyekezett megóvni minden rossztól. Éppen ezért ami most történik, valószínűleg nem tetszene neki.
Ismét medvét láttak egy faluban: szigorú figyelmeztetést adtak ki a helyieknek!
A Vágujhelyi járásban található Kalános község feletti térségben vasárnap (május 12.) egy barnamedvét láttak. Az önkormányzat a közösségi hálón tájékoztatott róla, figyelmeztetést adott ki a helyi lakosoknak. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a medvét a Považský Inovec hegységben látták a falu feletti térségben.
Viszonylag magas részvételt jósolnak az EP-választáson
Szlovákiában a megszokottnál magasabb részvételt jósol a Közép-európai Digitális Média Obszervatórium (CEDMO) felmérése a közelgő európai parlamenti választáson, még annak ellenére is, hogy a lakosság jelentős részére egyfajta kiábrándultság jellemző a demokrácia működésével és a politikusokkal kapcsolatban.