Háború esetén Svédország kész atomfegyvert fogadni a területén

Ulf Kristersson

Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén – jelentette ki a svéd miniszterelnök hétfőn.

Ulf Kristersson a svéd közrádiónak adott nyilatkozatában azzal indokolta a döntést, hogy háború esetén a helyzettől függően felül kell vizsgálniuk a fegyverek elhelyezésével kapcsolatos álláspontjukat, mert „a demokratikus északi országoknak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is meg kell tudniuk védeni magukat olyan országok ellen, amelyek nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek”.

Hozzátette: „Svédország fenntartja magának azt a jogot, hogy egyedül döntsön egy ilyen kérdésben”.

Kifejtette azt is: „Svédország nemrégiben éppen azért lépett be a NATO-ba, hogy egy ilyen forgatókönyv ne következhessen be a valóságban.”

A svéd parlament júniusban fog szavazni az Egyesült Államokkal kötött védelmi együttműködési megállapodásról, amely repülőgépek leszállására, valamint fegyverek és katonai felszerelések elhelyezésére biztosítana engedélyt az amerikai fél számára. Svéd békepárti szervezetek ugyanakkor arra kérték a kormányt, hogy a szerződésbe foglaltassa bele a nukleáris fegyverek tárolásának svéd területre vonatkozó tilalmát. A kormány azt válaszolta, erre azért nincs szükség, mert ebben a kérdésben már konszenzus van az országban, és korábban már a parlament is határozott arról, hogy békeidőben nem lehet nukleáris fegyvereket tárolni svéd földön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?