Szeretne ellátogatni Strasbourgba? Úgy gondolja, ismeri az Európai Unió múltját s jelenét? Akkor nem kell mást tennie, mint részt venni a VASÁRNAP most kezdődő kvízjátékában, melynek fődíja egy kétszemélyes út az Európai Parlament városába.

Keresés
Baránek: ritkaság a KDH stabilitása

Ritkaságszámba megy a hazai, 1989 utáni politikai palettán a Kereszténydemokrata Mozgalom stabilitása – vélekedik Ján Baránek. A politikai elemző szerint ezt az a tény is bizonyítja, hogy a KDH a rendszerváltás óta parlamenti párt.

Svindal kedden hazautazik

Nem indul el a szerdai óriás-műlesiklásban, sőt, már kedden hazautazik a téli olimpiáról Aksel Lund Svindal.

Részeg sofőr okozott balesetet

Közlekedési baleset történt a lévai járásbeli Garamkelecsény (Hronské Kľačany) község közelében. Egy 29 éves sofőr Mitsubishi Lancer típusú személygépkocsijával túl gyorsan hajtott.

Tricatyfájv

A Fekete-tenger partjára megérkezett a nyár. A buszsofőrök lekapcsolták a fűtést, és bekapcsolták a légkondit. Amíg kint 16 fok alatt volt a hőmérséklet, a busz utasterét következetesen huszonöt fokra fűtötték. Amikor kint 17 fok fölött mértek, a buszban 16 fok lett. A szabály az szabály.

Szörnyethalt a sofőr az autóban

Végzetes kimenetelű baleset történt vasárnap Tany és Bogya között. Egy 29 éves férfi valószínűleg túl gyorsan hajtott Skoda Octavia típusú gépjárművével.

A főúttól pár méterre feküdt a tüzérségi gránát

Második világháborús tüzérségi gránátot talált egy 37 éves férfi az erdőben, a felsővízközi járásbeli Bátorhegy (Krajná Bystrá) község mellett.

Európai Bizottság: mindenkinek kárára van a roamingdíj

Az Európai Bizottság számításai szerint az európai mobiltávközlési szolgáltatók 300 millió előfizetéstől esnek el a roamingdíj-politikájuk miatt, ami ráadásul még más üzleti területeket is hátrányos helyzetbe hoz.

Szocsi 2014 - Újabb halasztások a köd miatt

Ismét el kellett napolni a férfi sílövők 15 kilométeres, tömegrajtos versenyét a szocsi téli olimpián, s a köd miatt a hódeszkások férfi krossz számát sem tudják hétfőn lebonyolítani.

Le akart ugrani a hídról, a rendőrök megmentették

Le akart ugrani a hídról egy 19 éves fiú Eperjesen. „A rendőrök az esti járőrözés során egy magányos kutyát észleltek a hídon. Miután megálltak a rendőrségi kocsival, észrevették, hogy egy fiú a híd korlátja mögött le akarja vetni magát a hídról” – mondta a TASR hírügynökségnek Jana Migaľová, rendőrségi szóvivő.