A mező- és erdőgazdasági hasznosítású földterületek bérbeadásáról szóló törvénymódosítás új kötelezettségeket ró a földek bérlőire, akiknek csak pár napjuk maradt ezek teljesítésére.
Keresés
Új térképes információs rendszer Érsekújváron
Az érsekújvári városháza egy új térképes információs rendszert tett elérhetővé a város weboldalán. Az úgynevezett GISPLAN a város lakóinak és a turistáknak is a hasznára lehet.
Szlovákia az ismeretlen földtulajdonosok országa
A földművelésügyi tárca több javaslaton is dolgozik a szlovákiai földtulajdonjog rendezésével kapcsolatban. Az ellenzék szerint az agrártárca vezetője csak a saját korábbi tehetetlenségét próbálja meg leplezni a legújabb javaslatcsomaggal.
Javul a vállalkozói környezet
A vállalkozók pozitívan fogadták a szlovák kormány gazdasági bűnözés visszaszorítása érdekében hozott intézkedéseit és a politikai közeg stabilizálódását – derül ki a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) legfrissebb felméréséből. A legtöbb gond továbbra is a bíróságokkal van.
Leállították a pozsonyi felhőkarcoló építését
Egyelőre nem épül meg az első pozsonyi felhőkarcoló, mivel az óvárosi építésügyi hivatal nem adta ki az építési engedélyt, amit Ružinov polgármestere, Dušan Pekár pozitívan értékelt.
Az OĽaNO és az SaS rendkívüli bizottsági ülésen hallgatná meg Matečnát
Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter a mai napig nem vállalta a felelősséget azokkal a problémákkal összefüggésben, amelyek az agrárszektorban kerültek felszínre.
Már böngészhetők a dotált parcellák
Nyilvánosságra hozta a mezőgazdasági területek térképeit az agrártárca. Ezután bárki ellenőrizheti, hogy egy-egy parcellára ki kért agrártámogatást. Az intézkedéstől a tárca a támogatási rendszer átláthatóságát is várja.
Matečná: Az agrártárca hozzáférhetővé tette a mezőgazdasági térképeket
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (MPRV) szabadon hozzáférhetővé teszi az információkat a megművelt földterületekről, amelyekre az ún. közvetlen kifizetések is vonatkoznak.
Ki adhatja el a garázst, ha a tulajdoni lapon csak az egyik házastárs neve szerepel?
Van egy garázsunk, amit jelenleg nem használunk. Felkeresett az egyik szomszéd, hogy megvenné. Javasoltam neki a bérbeadást, de azt nem akarja. Hajlok az eladásra is, mivel évek óta üresen áll a garázs, és csak költségeink vannak vele: ingatlanadó, villany, karbantartás.
Csicsai: Nem veszhet el a pótföld
Három napig tiltakoztak a gazdák a múlt héten Pozsonyban. A kassai felhívásban megfogalmazott követeléseikről a kormányfővel akartak egyeztetni, ő azonban elutasította a találkozót. Az agrártárca sem volt hajlandó meghallgatni a gazdákat, állítván, hogy követeléseik jelentős részét már teljesítették. A követelésekről Csicsai Gábor (Híd) államtitkárt kérdeztük.