Jeruzsálem/New York. A Zsidó Világkongresszus (JWC) vezetői közölték, hogy a holokauszt-áldozatok és örököseik kártalanításáért vívott harc a vége felé jár. Ed Fagan New York-i ügyvéd ellenben jelezte, hogy ez év végén gyűjtőpereket kíván indítani a Dél-Afrikában települt európai bankok ellen.
Keresés
Rakétataktikázás
Moszkva. Igor Ivanov orosz külügyminiszter tegnapi nyilatkozata szerint korai még megállapodásról beszélni az Oroszország és az USA közötti, a rakétavédelmi tervekkel kapcsolatos viták területén.
Román ellentörvény?
Bukarest. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) sikertelen kísérlete után most az ellenzéki Demokrata Párt (PD) kívánja törvénnyel tiltani Romániában a magyar státustörvényt.
Peresz új béketerve
Jeruzsálem/Madrid/Barcelo-na. Izraelnek ki kellene ürítenie néhány zsidó telepet, és béketárgyalásokat kellene folytatnia a palesztinokkal, még akkor is, ha nem szűnnek meg az izraeli– palesztin összecsapások – jelentette ki Simon Peresz izraeli külügyminiszter.
Kalifornia államban a legnagyobb függőhidakat féltik
Washington/Róma/Erfurt/Kara-csi/Dusanbe. Gray Davis kaliforniai kormányzó bejelentette: olyan, hitelt érdemlő értesülés birtokába jutott, hogy az állam híres nagy függőhídjainak valamelyike terrorista támadás célpontja lehet az elkövetkező napokban.
Horoszkop
A nap első felét otthon tölti, ugyanis egész családja a házimunkákkal van elfoglalva, és Önnek is ki kell vennie a részét a feladatokból.
Maraton a félelem árnyékában
New York. 11933 – ezzel a rajtszámmal indul a harmincezer futót „megmozgató” hagyományos New York-i maratonon Mikuláš Dzurinda kormányfő, hogy így fejezze ki Szlovákia szolidaritását a szeptember 11-én terrortámadás sújtotta amerikai néppel.
Iowában előállított lépfene pusztít Amerikában
Párizs/Moszkva/Berlin. Az USA-ban eddig négy halálesetet okozó virulens lépfenebaktériumot egy iowai laboratóriumban állították elő az ötvenes években – állapította meg a francia Pasteur Intézet vezető kutatónője.
Kezdődik az átvilágítás
Pozsony. Akár a volt állambiztonsági hivatal (ŠtB) egykori munkatársai is hozzájuthatnak a NATO titkos információihoz – derült ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Részleges cseh vízumkényszer?
Pozsony. Csehország részleges vízumkényszer bevezetését fontolgatja Szlovákiával szemben – erre a közelgő EU-csatlakozás ösztönzi. A cseh sajtó szerint az unió ugyanis gyakran bírálja a cseh–szlovák határon uralkodó laza ellenőrzést, amely az illegális bevándorlóknak is megkönnyíti az átjutást.