Maraton a félelem árnyékában

New York. 11933 – ezzel a rajtszámmal indul a harmincezer futót „megmozgató” hagyományos New York-i maratonon Mikuláš Dzurinda kormányfő, hogy így fejezze ki Szlovákia szolidaritását a szeptember 11-én terrortámadás sújtotta amerikai néppel.

New York. 11933 – ezzel a rajtszámmal indul a harmincezer futót „megmozgató” hagyományos New York-i maratonon Mikuláš Dzurinda kormányfő, hogy így fejezze ki Szlovákia szolidaritását a szeptember 11-én terrortámadás sújtotta amerikai néppel.

New York már napok óta maratoni lázban ég, ugyanakkor sokan attól tartanak, hogy a rendezvény idején a város ismét terrortámadás célpontjává válhat. Rudolf Giuliani polgármester ennek ellenére kategorikusan elutasította, hogy idén esetleg nem tartanák meg a futóversenyt. Természetesen rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, a futókat is ellenőrzik, és nemcsak mezükön kell viselniük a rajtszámot, hanem a testükre is ráfestik. Frissítőt csak a hivatalosan kijelölt helyen szabad magukhoz venniük, az előző évek gyakorlatától eltérően, amikor a pálya mellett mindenki üdítővel várta a tikkadt résztvevőket.

Világviszonylatban is Mikuláš Dzurinda lesz az első magas rangú politikus, aki szeretne megbirkózni a több mint 42 kilométeres távval. A maratoni futásban gyakorlott miniszterelnök az amerikai médiában máris „befutott”: kísérletéről a rangos New York Times, Financial Times és Los Angeles Times is említést tesz, s már a CNN hírtelevízió is interjút készített vele. Sőt, Dzurinda az egyik legnépszerűbb amerikai médiasztár, Larry King talkshow-jának is vendége volt. A maratoni futáson körülbelül harmincezren állnak rajtvonalhoz, köztük több szlovákiai résztvevő is.

Mikuláš Dzurinda tegnap tárgyalt George Patakival, New York magyar származású kormányzójával, és részt vett a Szlovákia Barátai (Friends of Slovakia) szervezet, illetve a helyi szlovák-amerikai művelődési központ közös fogadásán, amelynek bevételét a szeptemberi terrortámadás következtében elhunyt rendőrök és tűzoltók családjainak ajánlják fel. A miniszterelnök ellátogatott a Világkereskedelmi Központ (WTC) helyére is, hogy ott rója le kegyeletét a támadások áldozatai előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?