Hamburg. A Német Olimpiai Bizottság (DOK) szombati közgyűlésén a küldöttek egyhangúlag a 2012-es nyári olimpiai pályázat mellett döntöttek. A rendezési jogért versenyző várost 2003. áprilisáig jelölik ki.
Keresés
Januárban új Jaguar autók
London. A Jaguar január 4-én mutatja be autóit, melyekkel jövőre részt vesz a Forma–1-es világbajnoki futamokon. A prezentáció helyszínéről még nem tudtak felvilágosítást adni a csapat vezetői. Az már biztos, hogy a tesztelés január 8-án kezdődik.
Új sportcsarnok Prágában
Bécs. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség közleménye szerint 2004-ben Prága ad majd otthont az A-csoportos világbajnokságnak. Addig a cseh fővárosban felépül az új, 17 000 néző befogadására alkalmas sportcsarnok.
Ma temetik Cavagnoud-t
La Clusaz. Ma szülővárosában helyezik örök nyugalomra Regine Cavagnoud francia síelőnőt. A szuper-óriásműlesiklás szerdán elhunyt világbajnokának búcsúztatásán több százan vesznek részt. A francia kormányt Marie-George Buffet sportminiszter képviseli.
Szato világbajnok akar lenni
London. Versenyen még be sem mutatkozott, de Szato Takuma máris merész álmokat dédelget: Japán első Forma–1-es világbajnoka akar lenni. A Jordan-Hondánál a francia Jean Alesit váltó Szato eddig tesztpilótaként mutatta meg tehetségét, de ez mit sem zavarja. – A világbajnoki cím a legfontosabb célom.
Denise Lewis gyermeket vár
London. Várhatóan áprilisban ad életet első gyermekének Denise Lewis, a hétpróba brit olimpiai bajnoka.
RÉGIÓFOCI
III. LIGA
POZSONY: Malacky–Rača 0:0, SFM Senec–Rapid 3:1, V. Leváre– Lamač 2:1, Devín B–Pezinok 1:3, Slov. Grob–Jablonec 2:2, Dubová–Senec B 0:3, Sv. Jur–Kalinkovo 3:3, Inter B-Vrakuňa 3:0.
NYUGAT: Nové Zámky–Senica 0:1, Str. Nitra–Nové Mesto 1:0, L. Rovné–Prievidza 0:0, J. Bohunice-Myjava 1:1, Neded–V.
SPORTHĺRADÓ
- Németország nyerte meg a férfi kézilabda Szuper Kupát, miután a drezdai fináléban 30:20-ra legyőzte az olimpiai bajnok orosz válogatottat. A 3. helyért: Svédország–Horvátország 27:26. Az elődöntőben: Németország–Horvátország 27:26, Oroszország–Svédország 23:23 – hétméteresekkel 4:1.
SPORTFOGADÁS
A ŠPORTKA 44. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 1, 2, 11, 12, 24, 43; pótszám: 49. II. húzás: 12, 15, 22, 33, 35, 44; pótszám: 8. LEHETŐSÉG–szám: 823147. A MATES 44. játékhetének nyerőszámai: 10, 19, 32, 33, 35.
Csollány ezüstérmes
Gent. Csollány Szilveszter a bolgár Jordan Jovcsev mögött ezüstérmes lett a genti tornász-világbajnokság gyűrű döntőjében. Az olasz Andrea Coppolino végzett a harmadik helyen. Először az összetett verseny másodikja, a fehérorosz Ivan Ivankov mutatta be gyakorlatát.