Brüsszel. Az EU-tagjelöltek csatlakozása után középtávon nem lesz lehetőség két különböző agrárpolitika fenntartására a régi, illetve az új tagországok számára.
Keresés
Visszaköveteli a dotációt
Varsó. Az előírásokkal ellentétes módon magánkézbe került a lengyel mezőgazdasági teljesítmények felmérésére és a jövőbeli uniós támogatások kifizetésére felállított informatikai rendszer, az IACS.
Nagyobb összeg helyett kurtítás
Pozsony. Ködösnek, a mezőgazdasági termelés szempontjából rossznak tartják a 2002-es állami költségvetés parlament előtt lévő tervezetét az agrárönkormányzat szakértői. Az Agrárkamara igazságtalannak tartja, hogy a tervezet épp az egyik legszegényebb ágazat keretét nyirbálja meg, semmibe véve a mezőgazdaságról szóló, még mindig hatályos törvényt.
Előnyös a magyar tannyelvű iskolák számára is
Pozsony. A parlament tegnap reggel elfogadta a közoktatási intézmények állami támogatását szabályozó törvényt. Ezzel konkrét formát kapott az iskolák és óvodák fenntartására fordítandó állami támogatás nagysága, melyet a hatásköri törvényben vállalt magára az állam.
Nem kell hőszabályozó
Pozsony. A szövetkezetilakás-tulajdonosok nem lesznek kötelesek hőszabályozót szereltetni a radiátorokra. Ez az energiafelhasználásról szóló törvény módosításából következik, amelyet tegnap fogadott el a kormány.
Lefújt riadókészültség
Washington. Tegnap az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI hivatalosan lefújta azt a különleges riadókészültséget, amelyet a kaliforniai hidak feltételezett terrorfenyegetettségére tekintettel rendelt el a múlt héten.
Újra repül a Concorde
Párizs/London. Tizenöt hónapos kényszerszünet után tegnap Párizsból útnak indult New Yorkba az Air France első menetrend szerinti Concorde gépe. Az Air France és a British Airways légiflottájának zászlóshajója a tavaly júliusi gonesse-i szerencsétlenség óta szüneteltette járatait.
Ducký-váltók: csak a bírósági út a járható
Pozsony. A Ducký-féle váltók körüli bonyodalmak kizárólag bírósági úton rendezhetők – tolmácsolta tegnap a kormány álláspontját Ľubomír Harach gazdasági miniszter. A kabinet ezzel lényegében cáfolta azokat az információkat, melyek szerint a probléma akár bíróságon kívül is megoldható.
Tőkeerős partner kezébe került
Pozsony. A kormány tegnap jóváhagyta a Befektetési és Fejlesztési Bank (IRB) többségi részvénycsomagjának eladását, a vevő a magyar OTP Bank, amely 700 millió koronát fizet.
Diszkriminatív törvény
Pozsony. „Szlovákia polgárai csalás áldozatai lesznek, ha a parlament jóváhagyja az egyházak finanszírozásáról szóló törvényt, melyet a kulturális minisztérium dolgozott ki.