Pozsony. Ködösnek, a mezőgazdasági termelés szempontjából rossznak tartják a 2002-es állami költségvetés parlament előtt lévő tervezetét az agrárönkormányzat szakértői. Az Agrárkamara igazságtalannak tartja, hogy a tervezet épp az egyik legszegényebb ágazat keretét nyirbálja meg, semmibe véve a mezőgazdaságról szóló, még mindig hatályos törvényt.
Nagyobb összeg helyett kurtítás
Ha az állami költségvetés tervezete figyelembe venné a mezőgazdaságról szóló törvényt és a dotációk összegét a feltételezett infláció mértékével növelné, akkor 2002-ben a szlovákiai mezőgazdaságnak csaknem 10,976 milliárdos állami dotációt kellene kapnia. Somogyi Tibor illusztrációs felvétele A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) számításai szerint miközben az állami költségvetés kiadási oldalán 2001-hez viszonyítva 15 százalékos növekedés várható, addig az agrártárca kerete 2,076 milliárd koronával lesz kisebb a tavalyinál, ami közel 16 százalékos évközi csökkenésnek felel meg. Az állami költségvetés tervezete nem számol a dotációk valorizálásával, ahogyan azt a mezőgazdaságról szóló törvény feltételezi, hanem mintegy 450 millió koronával lefaragja azt. (Az SPPK adatai szerint a nem beruházásra irányuló állami támogatások jövőre mintegy 500 millió koronával csökkennének az idei 7,503 milliárdról 7,003 milliárd koronára. Csak a tőkekiadások növekednének 50 millió koronával 1,675 milliárd koronára.) Ez jóval, mintegy 1,238 millió koronával kevesebb annál, mint amit a jóváhagyott agrárkoncepció előirányoz – figyelmeztetnek az agrárönkormányzat szakértői. Azt hangoztatják: ha az állami költségvetés tervezete figyelembe venné a mezőgazdaságról szóló törvényt és a dotációk összegét, akkor a feltételezett infláció mértékével, azaz 6,7 százalékkal növelné, valamint azzal az összeggel pótolná, amit 2001-ben az állami mezőgazdasági alapok nyújtottak az agráriumnak. Ebben az esetben 2002-ben a szlovákiai mezőgazdaságnak és feldolgozóiparnak csaknem 10,976 milliárdos állami dotációt kellene kapnia, az agrártárca összköltségvetésének pedig mintegy 14,626 milliárd koronának kellene lennie.
Ivan Oravec kamaraelnök cáfolja, hogy a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban vállalkozó termelők rosszul használnák fel az államtól kapott pénzeket. „Egy-két ügyeskedő miatt nem kell az egész ágazatot büntetni” – véli az elnök, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyi tárca az idén a dotációk összegéből mintegy 164 millió korona kifizetését zárolta, s természtesen a mezőgazdaságnak előirányozott keretből kellett lecsípni mintegy 20 millió koronát, hogy Szlovákia a kergekór miatt eleget tudjon tenni a marhahús-feldolgozással kapcsolatos uniós közegészségügyi elő-írásoknak. „Ez a pénz most nagyon hiányzik az ágazatból” – mutatott rá a kamaraelnök.
További „kitolásként” értékelik a kamara gazdasági szakértői az agráriumban vállalkozókkal szemben, hogy az állami költségvetés tervezete a dotációk megadóztatásával számol. (A termelőknek a tervezet értelmében a kapott pénzből mintegy 15 százalékot adóként kellene visszafizetniük.) A költségvetés kidolgozói már tavaly is kísérletet tettek a dotációk megadóztatására. „Akkor sikerült a törvényhozókat meggyőznünk arról, hogy ez egy elhibázott lépés lenne” – fogalmazott Ivan Oravec, aki felfoghatatlannak tartja, hogy egy év elteltével ismét terítékre került a kérdés. Hasonlóan elhibázottnak és rossznak tartja azt a törvénytervezetet is, amely 2002. január 1-jétől bevezetné a színes gázolajat. (Ezt a típusú üzemanyagot csak mezőgazdasági munkákra lehetne alkalmazni, ám csak traktorokba tankolható, bár nálunk sok szövetkezetben még teherautókhoz csatolt haszongépekkel végeznek néhány elengedhetetlen mezőgazdasági tevékenységet.) „Ha a tervezetet a jelenlegi formában hagyná jová a törvényhozás, az főként az önállóan gazdálkodó termelőket sújtaná, ám a nagyobb mezőgazdasági termelők életét is jelentősen megnehezítené” – véli az SPPK vezérkara. Ivan Oravec azonban optimista. Derűlátását a kormány gazdasági miniszterelnök-helyettesével folytatott tárgyalásaira alapozza, aki – Oravec értékelése szerint – már szintén rádöbbent arra, hogy a törvény azonnali alkalmazása nagyon káros lenne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.