Az Amerikai Filmművészeti Akadémia beperelte azt a céget, mely hímvesszővel ellátott Oscar-szobor másolatokat árul. A Los Angeles-i székhelyű Pipedream Products névre hallgató cég az Év csődöre néven kínálja a szobrocskákat.
Keresés
Leleplezte bin Ladent egy bűnbánó terrorista
Szenzációs beismerő vallomást tett Franciaországban egy elfogott terrorista.
Világháború veszélyére figyelmeztet az iráni elnök
Mohammed Hatami iráni elnök azt mondta vasárnap, hogy a világot barátra és ellenségre osztó amerikai politika "beláthatatlan következményekkel járó világháborúhoz vezethet". A mérsékelt beállítottságú államfő az iráni iszlám forradalom 23.
SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
A választási hadjárat a harsogó nacionalizmus farvizébe került – summázza a magyarországi kampányt a német lap, amely emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor egy, az újságnak adott interjújában nem zárta ki a Fidesz-MIÉP koalíció lehetőségét.
Csontváz a szekrényben
Prága a legutóbbi futamban is több lóhossznyival megelőzte Pozsonyt; a pártállami titkosrendőrség üldözöttekről és üldözőkről vezetett nyilvántartását úgyszólván teljesen hozzáférhetővé teszi.
Kereszténynacionalisták
A cím szópárosítása első pillantásra talán megdöbbentő, hiszen a keresztény ember értékrendjében fontos helyet foglal el a kölcsönös tisztelet, a másik megbecsülése. Ám a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom vezérei nacionalista elvakultságukban még ezekre az évezredes értékekre is fittyet hánynak.
Korlátozott betekintés
Bár Kelet-Európában az 1989-es változások után mindenütt felmerült, hogy a múlttal való leszámolás és a megbukott rendszer elnyomó mechanizmusainak megismerése érdekében szükség van az állambiztonsági hivatalok és a titkosszolgálatok archívumainak megnyitására, az országok többségében a kérdés mind a mai napig különböző – főleg politikai és állambiztonsági – okok miatt rendezetlen, illetve megállt félúton.
NÉHÁNY MEGTÖRTÉNT ESET
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) múlt heti jelentése gyanús tevékenységről. Jogi okok miatt nem mindegyik minősül kalóztámadásnak.
Február 4. Öt motorcsónak tűnt fel egy teherhajó oldalánál Jamaicától északra.
Csak a kishalak úsznak
Egyre erőszakosabbá válik a szervezett bűnözés Ázsia vizein. Számos bűnszövetkezet ejtett túszokat az utóbbi néhány hónapban, váltságdíjat követelve.
Nem süllyedt el a hajó, csupán átfestették
A telefonhívás igen messziről érkezett, de hála a műholdaknak, tökéletesen érthető volt. A Nemzetközi Tengerhajózási Szervezet (OMI) londoni központjával a hívó azt közölte, hogy a Vörös-tengeren kalózok támadták meg, és segítséget kért. „Ez a történet a múlt évből való”– mondja Natasha Brown, az OMI szóvivője.