Egyre erőszakosabbá válik a szervezett bűnözés Ázsia vizein. Számos bűnszövetkezet ejtett túszokat az utóbbi néhány hónapban, váltságdíjat követelve.
Csak a kishalak úsznak
Egyre erőszakosabbá válik a szervezett bűnözés Ázsia vizein. Számos bűnszövetkezet ejtett túszokat az utóbbi néhány hónapban, váltságdíjat követelve. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) legutóbbi jelentése szerint 2001-ben megkétszereződött az eltérített hajók száma, bár a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a kalóztámadások száma csökkent. Összesen 335 alkalommal próbáltak kisebb-nagyobb sikerrel kifosztani főleg teherszállító hajókat, de tavaly tizenhat hajót raboltak el rakománnyal és legénységgel együtt, ami kissé aggasztó a 2000. évi nyolc hajóeltérítést figyelembe véve. Értesülések szerint szorosabbra fűződött az együttműködés a csempészek és a kalózok között, ennek köszönhetően nem okoz gondot a jó minőségű modern fegyverek beszerzése. A támadásokat állítólag Hongkongból irányítják, ugyanitt próbálják meg csillagászati áron értékesíteni az elrabolt hajót és szállítmányát. A hagyományos kalózok egyre inkább a háttérbe szorulnak: ócska fegyvereikkel és felszerelésükkel nem versenyezhetnek a jól fizetett, hamis papírokkal bőven ellátott bűnszövetkezetekkel. Nem ritka, hogy a fogságba ejtett hajó teljes legénységét meggyilkolják, és a hajót nélkülük értékesítik. Fél évvel ezelőtt ugyanis találtak egy hajót, amely feltűnően hasonlított egy korábban elrabolt teherszállítóra. Mivel a papírjai rendben voltak, felületes vizsgálat után futni hagyták. A biztosítótársaság segítségével derítették ki, hogy a hajó „eltűnt”, a tulajdonos természetesen már felvette a biztosítási díjat.
A rendőrség és a parti őrség tehetetlen, ha végre is hajtanak néha egy razziát, az vagy sikertelenül végződik, vagy csak a kishalak akadnak fenn a hálón, a nagyok mindig kicsúsznak. (i-t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.