A Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Bencés Főapátság először hirdeti meg Cultura Nostra című történelmi versenyét középiskolásoknak. A háromfordulós versenybe az egész Kárpát-medence diákjai bekapcsolódhatnak, az 1. fordulót február folyamán az egyes régiókban rendezik meg, a 2. és 3. fordulóra Győrben kerül sor.
Keresés
Csíkszeredától Pozsonyig
E sorok írója azon töpreng, el lehet-e kezdeni egy folyóiratszemlét valahogy másként, mint az e „műfajban” szokásos „ebben a hónapban is változatos, gazdag tartalommal jelent meg a …” Még akkor is elkerülnénk ezt a formulát, ha esetünkben történetesen igaz.
Új épületet keres a könyvtár
Komárom. A komáromi Duna Menti Könyvtár (DMK) igazgatónőjének, illetve a könyvtárat még április elsejéig működtető Nyitrai Kerületi Hivatalnak komoly problémát kell megoldania az elkövetkező hetekben: a könyvtár két fiókja számára kell megfelelő helyiségeket találnia.
Marokkóiak letartóztatása
Róma. Négy marokkói állampolgárt tartóztattak le terrorcselekmények előkészítésének vádjával a római hatóságok.
Djukanovics is tanúskodna
Podgorica. Milo Djukanovics montenegrói elnök tegnap közölte: Podgorica felelősségteljesen vizsgálja Javier Solanának, az EU főképviselőjének javaslatait, amelyek a montenegrói–szerb viszony átmeneti rendezését célozzák Hozzátette: egyelőre nem érett meg a helyzet arra, hogy választ is adjon rá.
Halasztás az USA nyomására
Moszkva. Orosz lapértesülések szerint amerikai nyomásra halasztották el Kamal Harazi iráni külügyminiszter hét elejére tervezett moszkvai látogatását. Egyelőre nem tudni, hogy Harazi mikor látogat el Moszkvába.
Nem lesz új ABM-szerződés
Moszkva. Az USA nem kíván új szerződést kötni az általa a múlt év végén egyoldalúan felmondott 1973-as, a rakétavédelmi rendszerek korlátozásáról szóló szovjet–amerikai ABM-szerződés helyett. Ezt John Bolton amerikai külügyminiszter-helyettes közölte Moszkvában.
Amerikaiak Irakban
Tokió. Amerikai kommandósok érkeztek Irakba, hogy a helyszínen tanulmányozzák egy katonai hadművelet beindításának lehetőségét – írta tegnap a Szankei Simbun japán lap amerikai katonai forrásokra hivatkozva.
Laden és Omar él?
Kairó/London. Él és biztonságos helyen tartózkodik bin Laden terroristavezér és Omar molla, a bukott afganisztáni tálibok szellemi vezetője – állítja egy, a bin Laden vezette al-Kaidával jó kapcsolatokat ápoló szervezet.
Nemzetiségi kvóta
Bukarest. Legyenek a nemzeti kisebbségek nyelvét is beszélő rendőrök a vegyes lakosságú romániai helységekben – ezt a követelményt fogalmazza meg a rendőrök jogállásáról készülő új román törvény. A román képviselőház keddi ülésén Toró T.