Csíkszeredától Pozsonyig

E sorok írója azon töpreng, el lehet-e kezdeni egy folyóiratszemlét valahogy másként, mint az e „műfajban” szokásos „ebben a hónapban is változatos, gazdag tartalommal jelent meg a …” Még akkor is elkerülnénk ezt a formulát, ha esetünkben történetesen igaz. Az országhatártól alig néhány kilométerre, Tatabányán szerkesztődő Új Forrás ui. hosszú ideje egyenletesen jó minőségű, érdekes, izgalmas számokat produkál, nemegyszer parázs vitáknak biztosítva terepet, gondoljunk csak a múlt évfolyamban a Lovász Andrea cikke nyomán kibontakozó, s három számon át tartó gyermekirodalom-polémiára.

A folyóirat februári száma is nagyon „húzósra” sikeredett, Csíkszeredától Pozsonyig válogat a magyar irodalomból. A számot Tőzsér Árpád szövegei keretezik: négy költeménye nyitja, s Németh Zoltánnal való beszélgetése zárja (a szerkesztő, Jász Attila Sajátnaplója állandó jelleggel zárja a lapot). A Madách-díjas, négykötetes költő-kritikus legutóbbi, Finnegan halála című kötetéről kérdezi Tőzsért, aki az interjú végén azt is elárulja, milyen ideális olvasót képzel el verseihez.

Tőzsért, a „fiatal költőt” (nem gúnyolódás, tessék fellapozni Fónod Zoltánnal való beszélgetését) három erdélyi, fiatal pályatárs követi, a kolozsvári Karácsonyi Zsolt, akinek nemrég jelent meg az első kötete; a Faludy-díjas Lövétei Lázár László, aki második, Távolságtartás című kötetében sikerrel vetkőzte le az első kötet téreys modorosságait, egyébként pedig a Székelyföld című lap szerkesztőségében jeleskedik. A harmadik fiatal erdélyi szerző Nagy Koppány Zsolt, aki szintén túl van már első kötetén, melynek megírása közben mintha Orbán János Dénes, a jeles idősebb pályatárs fogta volna ceruzáját, de kötete – ideírjuk a címét – az Arról, hogy milyen nehéz ezzel együtt is erős bemutatkozás.

A három erdélyi szerzőt két szegedi könyvismertetés követi. Az első szerzője Fried István, a „fiatal” erdélyi irodalom fáradhatatlan kanonizálója. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az Előretolt Helyőrség című lap köré csoportosuló szerzőkről szinte kivétel nélkül az ő tollából születtek meg az első alapos ismertő tanulmányok, méghozzá olyan terjedelemben, melynek a szlovákiai magyar irodalom beszélői közül nem egy idősebb pályatárs is megörül(het)ne. A Mester ezúttal a már említett Karácsonyi Zsolt Téli hadjárat című kötetéről értekezik. A másik írás szerzője Kelemen Zoltán, Krúdy kiváló ismerője, tárgya pedig a 19 éves korában tragikus körülmények közt elhunyt Mikó András posztumusz kötete.

A budapesti esztéta, Bohár András ezúttal Tőzsér Árpád már említett kötetét ismerteti, nagyvonalúan, (talán túl) széles ecsetvonásokkal. Fekete J. József Bodor Ádám interjúkötetéről, a szintén szegedi Pató Attila pedig Végel László Exterritórium című regényéről értekezik.

Kritikacentrikus, határon túli szerzőket (programszerűen) szerepeltető, koncepciózus darab az Új Forrás februári száma.

És akkor zárásként egy anekdotikus történet a múlt rendszerből, a lapot nem ismerők számára: a folyóirat 1969-ben indult, Forrás címmel, s az Új Forrás nevet csak három év múlva vette fel, ui. szintén ’69-ben Kecskeméten is indult egy lap, Forrás címmel. De ez csak három év múlva szúrt szemet az „illetékes elvtársaknak”. Ennyit a központi hírlapirányításról. (-kl-)