Madrid. A Real Madrid labdarúgócsapata mindent elkövet Michael Owen megszerzéséért. Florentino Perez klubelnök szerint a spanyol együttes csak akkor érheti el célját és lehet a világ legjobbja, ha minden poszton világsztárok játszanak. – Jelenleg Michael a földkerekség legjobb csatára, ezért nálunk van a helye.
Keresés
Nem egyeztek meg
Isztambul. Tegnap Törökországban találkoztak a szlovák, a török, az angol, a macedón és a liechtensteini futballvezetők, hogy egyeztessék a 2004-es Eb-selejtezők idő-pontjait. Kudarccal zárult az ötórás megbeszélés, mert az angolok és a törökök nem tudtak megállapodni, így a szlovák javaslat nem is került terítékre.
SPORTHĺRADÓ
Két olyan ukrán versenyző is indul a Salt Lake City-itéli paralimpián, akiknek a doppingtesztje korábban pozitív eredményt hozott. A sílövőket január 13-án, a német nemzetközi bajnokságon ellenőrizték és a vizsgálat nandrolon használatát mutatta ki.
Szafin szakított Wilanderrel
Indian Wells. Több hónapos huzavona után az ausztrál nyílt teniszbajnokságon döntős Marat Szafin bejelentette: végleg szakít edzőjével, Mats Wilanderrel. – Mats szeniorversenyeken vesz részt, és családos ember, így nem tud évi 30-40 hetet velem tölteni - magyarázta döntését az orosz játékos.
Aldair távozik Rómából
Róma. Franco Sensi, azAS Roma elnöke bejelentette, hogy Aldair, a labdarúgócsapat brazil légiósa az idény végén távozik a klubtól. - Aldair igazi profi, de tudomásul kell vennie, hogy eljárt fölötte az idő - mondta Sensi. - Fiatalabb, jobb és gyorsabb játékost kell helyette szerződtetnünk.
Ronaldo újra Milánóban
Milánó. Ronaldo már hétfőn, délután megérkezett Milánóba: az Internazionale labdarúgócsapatának brazil légiósa egy hónapja repült haza, hogy rendbe hozzák december 23-án megsérült térdét. A sztár édesanyjával, Soniával együtt utazott Olaszországba, a Malpensa repülőtéren felesége, Milene és kisfia, Ronald fogadta.
Ismét Prágában játszik a Liberec
Prága. Saját pályáján kevés a férőhely, így csütörtökön ismét a Sparta Praha stadionjában játssza UEFA Kupa-mérkőzését a Slovan Liberec labdarúgócsapata. A cseh együttes a negyeddöntő első találkozóján a Borussia Dortmundot fogadja.
Bajnokverés Nagymagyaron
Nagymagyar/Pozsony. Bravúros győzelmet aratott a KK Zlaté Klasy női tekecsapata az I. liga 17. fordulójában. A nagymagyariak hazai pályán, drámai csatában 12:8 (2430:2425) arányban legyőzték a bajnok Sučany együttesét. „Már régen játszottunk ilyen izgalmas és színvonalas meccset az élvonalban.
SPORTFOGADÁS
A ŠPORTKA 10. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei: I. HÚZÁS 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 8 nyertes nyertes á 26 304 korona; 4. díj: 460 nyertes á 660 korona; 5. díj: 11 464 nyertes á 81 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 000 000 korona. II.
A NIKÉ 11. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
KEDD, MÁRCIUS 12.
Kosárlabda NBA: 77. Indiana–Golden State 1,25-13,0-3,3-1,15-3,0; 78. New Jersey–Toronto 1,35-13,0-3,0-1,2-2,6; 79. New York–Philadelphia 1,95-10,0-1,75-1,75-1,55; 80. Miami–Phoenix 1,65-11,0-2,1-1,5-1,9; 81. Milwaukee–Chicago 1,15-14,0-5,0-1,05-4,0; 82. San Antonio– Memphis 1,1-14,0-6,0-1,05-4,5; 83.