Nem egyeztek meg

Isztambul. Tegnap Törökországban találkoztak a szlovák, a török, az angol, a macedón és a liechtensteini futballvezetők, hogy egyeztessék a 2004-es Eb-selejtezők idő-pontjait. Kudarccal zárult az ötórás megbeszélés, mert az angolok és a törökök nem tudtak megállapodni, így a szlovák javaslat nem is került terítékre.

Isztambul. Tegnap Törökországban találkoztak a szlovák, a török, az angol, a macedón és a liechtensteini futballvezetők, hogy egyeztessék a 2004-es Eb-selejtezők idő-pontjait. Kudarccal zárult az ötórás megbeszélés, mert az angolok és a törökök nem tudtak megállapodni, így a szlovák javaslat nem is került terítékre. A sikertelen tárgyalás után az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) dönt majd a hetedik selejtező csoport műsoráról.

A törökök azt szerették volna elérni, hogy utolsó hazai találkozójukon az angolokat fogadják, ez viszont a szigetországiak számára elfogadhatatlannak bizonyult.

Ladislav Jurkemik, a szlovák válogatott edzője így nyilatkozott: „Úgy utaztunk Isztambulba, hogy készek leszünk a kompromisszumra. Sajnos, a törökök és az angolok kezdettől fogva ellentétes álláspontot képviseltek, ami a tárgyalás végét jelentette. Hiába egyeztünk meg a macedónokkal és a liechtensteinekkel szinte pár perc alatt, hiába való volt az erőlködésünk. A törökök például azt akarták, hogy az első mérkőzésünket ősszel hazai környezetben az angolok ellen játsszuk, majd ezután Törökországban léptünk volna pályára. Ebbe mi nem mehettünk bele, hiszen az is előfordulhatna, hogy két mérkőzés után elúsznának továbbjutási reményeink. A két kiemelt egyáltalán nem hajlott a megegyezésre, így nem tudtunk közös nevezőre jutni.“

Ladislav Jurkemik azt szerette volna, ha idén ősszel Liechtenstein ellen idegenben kezd a szlovák válogatott, majd Törökországot és Macedóniát fogadja. Aztán jövő tavasszal Macedóniába, majd Angliába látogat a nemzeti tizenegy, s ezt követően Liechtensteint látja vendégül. A hajrában pedig Angliával hazai környezetben, Törökországban pedig idegenben zárna a válogatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?