A Csallóközben, ezen az ország éléskamrájának tartott területen a lakosság nagy része a mezőgazdaságból él. A mi érdeklődésünket az öntözés témája köti le, ebből írjuk szakdolgozatunkat.
Az utóbbi évbe országszerte arról hallhatunk és olvashatunk a médiában, hogy Szlovákia mezőgazdasága válsághelyzetben van.
Keresés
Csallóköz vízgazdálkodása
A kíváncsiság alapkövetelmény
Nem mindennap van alkalma egy áltagos középiskolai diáknak vérbeli szakemberekkel találkozni. Mi, a párkányi gimnázium harmadikosai és hetedikesei immár harmadszor tehettük ezt meg.
Pláza lett a kultúrházból
A rozsnyói Šafárik Gimnázium 3.D osztályos németül tanuló diákjai részt veszünk az Ifjúság – Iskola – Gazdaság pályázaton. Bevalljuk, nem gondoltuk, hogy ennyi munkával jár, de a kezdeti nehézségeken már túlvagyunk és felettébb örülünk, hogy bekapcsolódhatunk egy ilyen nemzetközi megmérettetésbe.
Az unió kapujában
A lap interjút közöl Simon Zsolt agrárminiszterrel, amelyben az uniós esélyeinket és lehetőségeinket, a támogatási formákat taglalja. A zöldségfélék időszerű növényvédelmi teendőit ismerteti, egyúttal részletesen tájékoztat a sárgarépa minőségét alapvetően meghatározó gyökérhibák okairól.
Riasztó növények
Több olvasónk kérésére az alábbiakban közöljük azt a biokertészek tapasztalatán alapuló táblázatot, amely tételesen taglalja, melyik növényekkel lehet az egyes kártevők ellen védekezni.
Hangyák Nem szeretik a levendulát, a gilisztaűző varádicsot és a madársalátát. Hatékony kombináció a rozsa és a levendula.
Talajtakarással védett sorok
Májust tartom az év legszebb hónapjának. Ekkor borul virágba a legtöbb fa és bokor, valamint a kétnyári és évelő növények többsége. Már szedhető a szabad földön termelt hónapos retek, fejes saláta, zöldhagyma és kedvező időjárású években a zöldborsó is. A hónap utolsó harmadában kezdhetjük a szamóca és a korai cseresznye kóstolgatását.
Gyakori betegségek
Tavasszal a gyönyörűen virágzó meggyfáink egyik napról a másikra úgy néznek ki, mintha leforrázták volna. Egyértelmű, hogy ezekről a fákról termést nem remélhetünk, az előbb említett látvány viszont jelzése a kártételnek, és egyben annak is, hogy a meggy monília elleni védekezéssel elkéstünk.
Aktuális kerti munkák
Gyümölcs
Kísérjük figyelemmel a gyümölcsfák koronájának alakulását.Ahol vízhajtást találunk, mindjárt avatkozzunk közbe, vágjuk ki, vagy metsszük vissza. A gyökérsarjakat, tősarjakat kapával bontsuk ki egészen a tövükig, és a hajtásokat csavarva tépjük ki.
Mikor milyen kártevők ellen védekezzünk
Az alma virágzása idején, főleg nedves, csapadékos meleg időben terjed az almatermésűek tűzelhalásos betegsége. Jelenleg még nincs ellene hatékony permetszer. Minden, e karantén betegségre utaló tünetet jelenteni kell a járási növény-egészségügyi hatóságnak azonosítás, illetve a terjedés megakadályozása végett.
Integrált termesztésbe is ajánlják
Az alma integrált növényvédelmi technológiáját már több mint húsz éve fejlesztik a károsítók megfigyelési rendszerének kidolgozásával, a hasznos élő szervezetek felkutatásával, szerepük tisztázásával, a környezetkímélő készítmények vizsgálatával és gyakorlatba való bevezetésükkel.