Gúta. Több mint kétszáz diák és felnőtt döntött úgy, hogy a könyvtár márciusi akcióját kihasználva beiratkozik a helyi intézménybe. Katarína Szabóová könyvtáros elmondta, hogy az Új Szóban és a helyi kábeltévében megjelent felhívást követően másnap megrohamozták a diákok a könyvtárat.
Keresés
Tavaszváró rovarkártevők
A kerti növények legtöbb kártevője a gazdanövényen vagy annak környékén telel át. Ha eredményesen szeretnénk ellenük védekezni, tudnunk kell, honnan, mikor, milyen fejlődési alakban jelennek meg, és kezdik meg táplálkozásukat (károsításukat), majd szaporodásukat.
Veszélyes gombabetegséget észleltek a szamócatermesztésben
A tavalyi év csapadékos időjárása miatt a felszaporodott kórokozók komoly termésveszteséget okoztak a szamócatermesztőknek. A bajt növeli, hogy több gombabetegség és az ellenük való védekezés lehetőségei nem ismertek a termesztők körében.
A szamóca növényvédelme
A szamóca az egyik legkorábbi és legkedveltebb gyümölcsünk. Az alábbiakban legfontosabb kártevőit és kórokozóit mutatjuk be, ismertetve a védekezés lehetőségeit.
A lombos fák kórokozói
A vírusfertőzött növények számának növekedését megfelelő mintaszámú vizsgálatok nélkül felelőtlenség lenne állítani. Az azonban tény, hogy tavaly többféle, vírusok által okozott tünetet lehetett dísznövényeinken megfigyelni, mint a megelőző két-három évben.
Rezes kezelést tanácsolunk
Mostantól egészen az őszibarack piros bimbós állapotáig kell rézkészítményekkel védekezni a levélfodrosodás ellen. Tavaly nagyon erős fertőzésnek voltunk tanúi. Sajnos, a betegség idén is támadni fog, s ami rosszabb, az időjárási viszonyok miatt valószínűleg kevesebb időnk lesz a védekezésre, mint múlt évben.
Kössünk szerződést!
Ha takarítócéget bízunk meg a lakásunk rendbetételével, érdemes biztosítani azt az esetleges károk ellen. Bár az esetek többségében a takarítóvállalatok rendelkeznek biztosítással.
Mennyit fizetünk?
Szlovákiában a takarítócégek szolgáltatásai sokak számára egyelőre drága mulatságnak számítanak. Nyugati szomszédainknál azonban már teljesen megszokottnak mondható, hogy a tavaszi vagy őszi nagytakarítást erre szakosodott vállalkozókra bízzák.
MENNYIBE KERÜL A TAKARĺTTATÁS?
Árak a fővárosban
Ablakmosás 12–30 Sk/m2
Szőnyeg mélytisztítása 8–28 Sk/m2
Ágy mélytisztítása 95 Sk/ágy
Szék mélytisztítása 25 Sk/szék
Fotel mélytisztítása 60 Sk/fotel
Törülközőmosás 6–9 Sk/drb.
Olcsó húsnak nem mindig híg a leve
Ha van takarítónőnk, figyeljünk oda, hogy őt se érje váratlanul a tavaszi nagytakarítás. Beszéljük meg, hogy a bejárónő vagy a takarítók milyen ütemben tudják a nagytakarítást elvégezni.
Aki először szeretne ilyen szolgáltatást igénybe venni, bármelyik napilap hirdetési oldalát végigböngészve legalább tízet talál.