„Apu, a múltkor azt ígérted, hogy kijössz velem focizni a játszótérre, és ez nem az első eset, hogy nem tartod be az ígéretedet.” Ezek a szemrehányó szavak nyolcéves gyerekem szájából hangzottak el, s bár ott helyben sürgős teendőimre hivatkozva elnézést kértem, az volt a benyomásom, nem voltam teljesen meggyőző.
Keresés
A bodaki csukák igézetében
Sok horgásznak az őszi hónapok jelentik az igazi szezont, amikor beindulnak a csukák, a süllők. A ragadozóhalakat űzők számára ez az évnek talán a legszebb szaka. Szeptemberben a hínár még mindenütt „lábon” áll, de a kishalak lassan már csapatokba verődnek, hogy az idő lehűltével hatalmas rajokban vonuljanak el a megszokott vermelőhelyeikre. S ahol sok kishal bandázik, törvényszerűen megjelennek az éhes csukák.
Támogatás beteg gyerekeknek
Ötvenezer koronás támogatást igényelhetnek az egészségkárosult és súlyosan beteg gyerekek szülei a Lion Adományalaptól. A szükséges kérvényt szeptember 30-ig kell elküldeni a Socia Alapítvány címére. Bővebb információ: www.socia.sk (sita)
Muskétások hajója
Családi hajótúrára vágyik? Ne hagyja ki a Muskétások hajója elnevezésű kirándulást, amelyet holnap 15 órakor indítanak el a pozsonyi-óvárosi kikötőből! A kétórás mesebeli vízi utazáson különböző programokkal szórakoztatják a résztvevőket.
Szülj hazafit Oroszország napján!
Munkaidő-kedvezménnyel ösztönözte hivatalnokait Uljanovszk kormányzója a családgyarapításra. Lenin szűkebb pátriájában katasztrofálisan alakulnak a demográfiai mutatók: az elmúlt tíz év alatt természetes fogyás okán 150 ezer fővel csökkent a város lakossága.
Hagymát hagymával
Itt az ideje a tavaszi virágpompa előkészítésének: szeptember végétől egészen a fagyokig lehet kiültetni a tavasszal virágzó hagymás növényeket. Az ültetési mélység helyes megválasztása fontos a későbbi siker érdekében.
A kirekesztett
Éjjel a gyerek felriadt. Egyedül volt a szobában. Az ajtónyíláson beszűrődött a fény. Idegen ez a ház, és anya sincs mellette az ágyban. Már éppen hívni akarta, de az ijedtségtől benne rekedt a kiáltás. Meghallotta az új apa ellenkezést nem tűrő hangját.
Ki a nagyobb?
A kisebb gyerekek egymás játékáért verekszenek; a nagyobbak azért versengenek, hogy melyikük szülője talpraesettebb, kinek gyorsabb az internetcsatlakozása, kinek van modernebb MP3-lejátszója vagy mobiltelefonja.
Az iskolára nemet mondó gyerekeknek segítség kell
Az iskoláskorú gyerekek szülei nincsenek tisztában azzal a ténnyel, mennyire gyakori jelenség az iskolába járás elutasítása – vélekednek pszichológus és pedagógia-szociológus szakemberek. Megfigyeléseik szerint az összes iskolás egynegyedének életében előfordult már, hogy annyira megutálta tanárát, osztálytársait vagy magát a tanulást, hogy végleg hátat akart fordítani ennek a kötelezettségnek.
Nem elég csak szeretni...
Szemünk fénye a gyermek. Minden egészséges gondolkodású és érzületű ember vágyik rá. Többségében először még azok is örülnek neki, akik nem éppen akkor vágytak rá, amikor megszületik. Bár az utóbbi években egyre sűrűbben hallani elhagyott, titokban megszült, majd megfojtott csecsemőkről...