A kirekesztett

Éjjel a gyerek felriadt. Egyedül volt a szobában. Az ajtónyíláson beszűrődött a fény. Idegen ez a ház, és anya sincs mellette az ágyban. Már éppen hívni akarta, de az ijedtségtől benne rekedt a kiáltás. Meghallotta az új apa ellenkezést nem tűrő hangját.

Éjjel a gyerek felriadt. Egyedül volt a szobában. Az ajtónyíláson beszűrődött a fény. Idegen ez a ház, és anya sincs mellette az ágyban. Már éppen hívni akarta, de az ijedtségtől benne rekedt a kiáltás. Meghallotta az új apa ellenkezést nem tűrő hangját. „Megmondod neki, nem kell a gyerektartás, tartsa meg a pénzét, csak ne járjon ide, ne ődölögjön a házam körül! ĺrásban mondjon le a gyerekről!” A gyerekben növekedett a félelem. Ült kitágult pupillákkal reszketve. „Végleg tűnjön el az életetekből!” A gyerek nehezen kapkodva lélegzett, ami vad sírásba csapott át. „Hallgattasd el, majd megcsináljuk a kisszobát, és ott fog aludni azután!” Mindketten bejöttek a szobába. A felgyújtott villany fénye elvakította, becsukta a szemét. Anya az ágyhoz ment, de szokásával ellentétben nem vette az ölébe, nem babusgatta kedves szavakat suttogva, csak egy puszit nyomott a fejére. Ne félj, minden jóra fordul, mondta. Nem nyitotta ki a szemét, így látta apát, aki ha felmérgedt, ráütött ugyan egyet, de csakhamar megbánta, és békülésképpen úgy szorította kebléhez, hosszan ott tartva, majd megfojtotta szeretetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?