A gabonafélék piacán tapasztalható keresletnövekedés mellett a növényi olajok biodízelként való felhasználása és a népesedés, valamint a jövedelmek gyors ütemű fejlődése a fejlődő országokban az olajnövények iránti keresletet is jelentős mértékben meglódította, miközben az Európai Unió tagországaiba
Keresés
Topagro tizenharmadszor
A szlovákiai mezőgazdasági újságírók klubja a földművelésügyi minisztériummal és az agrárkamarával együttműködve idén is megszervezi a legjobb mezőgazdasági vállalatok, szövetkezetek, agrárvállalkozások, magángazdák és élelmiszeripari vállalatok számára kiírt szakmai versenyt, amelynek keretében az
Védekezés a kalászosok kártevő
Növényvédelmi szempontból a tavasz döntő fontosságú az őszi kalászos gabonák esetében. Az ekkor fellépő állati kártevők – ha megfelelő körülmények közé kerülnek – jelentős mennyiségi és minőségi kárt képesek okozni a gabonatáblában.
Mit tehetünk a kukoricabogár e
A kukoricabogár európai megjelenése óta eltelt csaknem két évtizedben a gazdálkodók legtöbbször ugyan a saját kárukon tanulva, de megismerték a kártevő legfontosabb tulajdonságait, és ezek alapján kezdték el alkalmazni az ellene való védekezés egyre hatékonyabb módszereit.
A bérleti és vételi szerződése
Az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) közleményben jelentette be, hogy módosítja a 2007– 2013-as időszakra vonatkozó vidékfejlesztési terv keretében benyújtott pályázatok feltételrendszerében a Szlovák Földalappal kötött bérleti vagy vételi szer-ződések igazolását.
Újabb támogatási tételek
A mezőgazdaságban folyósított egyes támogatási intézkedésekről szóló rendelet módosítását terjesztette nemrégiben a kormány elé a földművelésügyi minisztérium. A módosítás lehetővé teszi az agrárágazatban folyósítandó támogatások bővítését.
Megegyezés a Szlovák Földalapr
Hosszadalmas koalíciós viták és többször megszakított tanácskozás után a kormány végre jóváhagyta a Szlovák Földalap új helyzetét és jogköreit rendező törvényjavaslatot, amely már csak a parlament általi elfogadásra vár. A földtulajdon rendezéséről, a földalapról és a földtulajdonosi közösségekről szóló 330/1991 sz.
Fiatal gazdák támogatása
Év eleji megalakulása után alig pár hónappal már nemzetközi részvételű szakmai rendezvényt szervezett tagjai számára a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szervezete (ASYF).
Messzebbre látó BMW-k
A bajor gyár ősztől több olyan újítást is bevezetett, amelyek az utasok közvetlen védelmét, illetve a biztonságosabb vezetést szolgálják. Az előbbi kategóriába tartoznak az aktív fejtánmlák, amelyek hátulról történő ütközés esetén a nyaksérülések kockázatát hivatottak csökkenteni.
Toyota 1/X: Prius light…
A Toyota különlegesen takarékos hibrid hajtású tanulmányautója elsősorban is nagyon könnyű: egy szokványos kompakt autó tonnában kifejezett tömegének a reciproka. Nagyrészt szálerősítésű műanyagokból épül fel, így üresen csupán 420 kilogrammot nyom.