A kukoricabogár európai megjelenése óta eltelt csaknem két évtizedben a gazdálkodók legtöbbször ugyan a saját kárukon tanulva, de megismerték a kártevő legfontosabb tulajdonságait, és ezek alapján kezdték el alkalmazni az ellene való védekezés egyre hatékonyabb módszereit.
Mit tehetünk a kukoricabogár e
A kártevő ellen a legfontosabb védekezési módszer a vetésváltás. Mivel monokultúrás termesztésben már a második évben is jelentékeny károk jelentkezhetnek egyes területeken, ezért a vetésváltás a fenntartható kukoricatermesztés egyik kulcsfontosságú elemévé vált. A módszer gyakorlatilag külön költséget nem jelent, a hatékonyságát tekintve pedig minden eddig ismert védekezési módszernél eredményesebb. Ott, ahol a termelők hosszabb távon tudatosan alkalmazzák a védekezés különböző formáit, ott lecsökken a populáció nagysága. A vetésváltással ugyanis eldönthetjük a földben lévő tojások és a belőlük később kifejlődő lárvák és imágók sorsát. Ez pedig igen komoly lehetőség – és egyben felelősség is – minden termelő számára.
A megelőző védekezés egyik eszköze, ha a nyár folyamán a peték lerakása előtt végezzük el az imágók elleni védekezést, megakadályozva ezzel a talaj tojásokkal való „elfertőződését”. A kártevők ellen kontakt hatású piretroid hatóanyagcsoportba tartozó készítményekkel is igen jó eredményeket lehet elérni. Légi kijuttatás esetén az eredményes védekezéshez minimum 80 l/ha permetlémennyiség szükséges. A preventív védekezés szükségességének megállapításához az imágók számát kell megfigyelni. Az egyik módszer szerint például 25 növényen az imágókat megszámoljuk és egy növényre eső átlagot számolunk. Ha a kiszámított átlagos egyedszám meghaladja a 1 imágó/növény értéket, abban az esetben már indokolt a védekezés. Másik módszer a Pherocon AM sárga ragadós lapcsapda használata. Ha a csapdában 30–40 imágó gyűlik össze 7 nap alatt, már szükséges a védekezés.
Ha a következő évben is kukorica vetését tervezzük ugyanabba a táblába, akkor minden esetben szükséges az ilyen felmérés elvégzése a nyár során. Ha szükséges és történik is kezelés az imágók ellen, és az eredményes, akkor a jövő évi termesztés biztonsága nagymértékben növekszik. Permetezés hiányában viszont a lárvák elleni különböző védekezési módszerek alkalmazása szükséges a következő év tavaszán.
A rovarölőszeres csávázást ott célszerű alkalmazni, ahol gyengébb a fertőzés, illetve a kártevő felszaporodása még a kezdeti szakaszban van. Lényeges, hogy a területen az előző évben ne legyen gyökérkártétel, és ne legyen tömeges az imágórajzás sem. A csávázott vetőmag azonban nem ad tökéletes hatékonyságot, és csak egy adott, alacsonyabb fertőzöttségi szint mellett képes a kártételt a gazdasági kár szintje alá szorítani.
Az eddigi vizsgálatok alapján az erősebben fertőzött területeken a folyékony vagy granulátum típusú talajfertőtlenítő szerek használatával lehet a leghatékonyabban védekezni. Bár a vetéssel egymenetbeni kijuttatás a lárvakelés négy–hat héttel későbbi kezdete miatt szintén nem ad tökéletes (100%-os) hatékonyságot, de egy nagyobb arányú fertőzöttség mellett is képes a kártételt a gazdasági kár szintje alá szorítani. Gyakorlati tapasztalatok alapjára azonban még az új, külföldi vetőgépek mikrogranulátum- adagolói is igen pontatlanul dolgoznak. Legpontosabb az a módszer, amikor egy ismert vagy lemért mennyiségű talajfertőtlenítő szerrel feltöltött géppel egy adott területet elvetünk, és megfigyeljük az anyag fogyását, vagy a maradék szert visszamérjük.
Ha időben vetjük el a kukoricát, és a fajta erős kezdeti gyökérnövekedésű, akkor ezzel nagymértékben lehet csökkenteni a károsítás következményeit. A lárvák vetés után 4–6 héttel későbbi megjelenésének idején már erős gyökérzettel rendelkező állomány jobban viseli a kártételt. Száraz időjárás esetén csökken a gyökerek regenerációs képessége, csapadékos viszonyok mellett komolyabb rágást is képes elviselni a kukorica megdőlés nélkül. Amennyiben a vetéssel együtt nem történik meg a védekezés, az utolsó lehetőségünk a lárvák ellen a 6 – 8 leveles állományban elvégzett kezelés. Ennek egyik módszere a kultivátorra szerelt granulátumszóró adapterrel vagy perisztaltikus pumpával a sor mellé a talajba juttatott talajfertőtlenítő szeres kezelés. Mivel a tő mellé kerül a hatóanyag, ezért csak korlátozott a hatás.
Másik módszer a permetező szórófejjel a tőre permetezett és töltögető kultivátorral azonnal bedolgozott folyékony készítmény kijuttatása. Lényeges, hogy itt a sorok közé belógó és a tövekre irányított szórófejeket használjunk, melyek a menetiránnyal párhuzamosan vannak beállítva, valamint, hogy legalább 400 l/ha lémennyiséggel dolgozzunk. Ha sikerül a lárvakelés időpontjában, precízen elvégezni a kezelést, akkor igen jó eredményre számíthatunk. Ha sikerült megvédenünk az állományt a dőléssel járó kártételtől, akkor a legveszélyesebb időszakon már túl vagyunk. A gyökérkárosítás július közepéig befejeződik, tehát a legutolsó lárvák még eddig jelen lehetnek. Kb. június végétől már megjelenhetnek az első imágók, melyek további károsítást okozhatnak a kukoricán. Kezdetben levélhámozás jelentkezik, a virágzás megkezdésekor először a címeren, később a bibeszálakon károsít. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb veszélyt, mert magas egyedszámok esetén olyan mértékű lehet a bajusz lerágása, mely komoly termékenyülési problémákhoz vezethet. Ez a hibrid- és csemegekukorica esetén 0,5–1 imágó/növény, a takarmánykukorica esetében pedig 3–5 imágó/növény egyedsűrűség mellett várható. Ha ezt eléri vagy meghaladja a bogarak száma, akkor az idei termés védelmében az állománykezelés indokolttá válik.
Az imágók jelenléte június végétől egészen októberig tart, ezen belül a rajzáscsúcs száraz, meleg nyarakon július végén, hűvösebb időben augusztus első felében jelentkezik. A permetezések elvégzésére is ezekben az időszakokban lehet szükség. Mivel a bogarak vándorlási hajlamot mutatnak, ezért az imágók elleni védekezés végrehajtása térségi összefogással lényegesen hatékonyabb.
A nőstények a petéiket zömmel a kukoricaföld talajába helyezik, de ha elvirágzott már a kukorica és megkezdődik a bogarak egy részének az elvándorlása, akkor más kultúrákban is megtörténhet a tojásrakás. Ez azonban csak kismértékű, jelentős problémát eddig sehol sem okozott.
A lárvával fertőzött területen a következő évben kukoricát termelni tilos. A kötelező vetésváltás ilyen helyzetben alapvetően a termelő érdeke is. Sokszor felmerülő kérdés, hogy a lárvák tudnak-e a talajban vándorolni. Egyértelműen beigazolódott, hogy a szomszédos tábla kukoricáit megkeresni nem képesek. Maximum 1-2 sorköznyi távolságot tudnak megtenni, de ha nem találnak kukoricagyökeret, akkor a talajban elpusztulnak.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy kis kártételi veszélyhelyzetben vagy megelőzésképpen lárvák elleni védekezésre elégséges lehet a csávázott vetőmag használata. Nagyobb veszély, ill. fertőzés esetén a talajfertőtlenítő szerek használata indokolt. Erős rajzás, több éves monokultúrás termesztés igen komoly kockázati tényezőnek számít, ezért ebben az esetben mindenképpen a vetésváltás alkalmazása javasolható! Az imágók elleni nyári védekezésekkel megakadályozható a tömeges tojásrakás, így megelőzhető a kártétel. (Forrás: agzat)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.