Megegyezés a Szlovák Földalapr

Hosszadalmas koalíciós viták és többször megszakított tanácskozás után a kormány végre jóváhagyta a Szlovák Földalap új helyzetét és jogköreit rendező törvényjavaslatot, amely már csak a parlament általi elfogadásra vár. A földtulajdon rendezéséről, a földalapról és a földtulajdonosi közösségekről szóló 330/1991 sz.

Hosszadalmas koalíciós viták és többször megszakított tanácskozás után a kormány végre jóváhagyta a Szlovák Földalap új helyzetét és jogköreit rendező törvényjavaslatot, amely már csak a parlament általi elfogadásra vár. A földtulajdon rendezéséről, a földalapról és a földtulajdonosi közösségekről szóló 330/1991 sz. törvényt módosító és kiegészítő új jogszabály keretében benyújtott javaslat az eddigi három helyett kettőre csökkenti a Szlovák Földalap felelős szerveinek a számát. Az új szervezeti felépítésben már csak az alap tanácsa és a vezérigazgató lesznek az intézmény felelős szervei. Az eddigi igazga-

tótanács megszűnik, a felügyeleti és az ellenőrző tevékenységet az alap tanácsa fogja végezni, amelynek tagjait a kormány javaslata alapján a parlament választja meg. A vezérigazgató és helyettese az intézmény statutáris képviselői lesznek, akiket a miniszter javaslatára a kormány nevez ki. A Szlovák Földalap tevékenységének áttekinthetősége érdekében az alap által megkötött szerződéseket nyilvánosságra hozzák az intézmény internetes honlapján. Az átmeneti rendelkezések keretében javaslat tartalmazza azt is, hogy a jogszabály érvénybe lépése előtt megkötött szerződéseket is hozzák nyilvánosságra. (sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?