Fiatal gazdák támogatása

Év eleji megalakulása után alig pár hónappal már nemzetközi részvételű szakmai rendezvényt szervezett tagjai számára a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szervezete (ASYF).

A Paton megtartott tanácskozáson a résztvevők egyrészt tájékozódhattak a 2007–2013-as időszakra szóló szlovákiai vidékfejlesztési tervben rejlő lehetőségekről, másrészt a magyarországi és csehországi meghívott vendégek ismertetői alapján átfogó képet kaptak a két szomszédos országban a fiatal agrárgazdálkodók tevékenységét segítő támogatási rendszerekről. A rendezvényen részt vett Giacomo Ballari, az Európai Fiatal Gazdák Tanácsának (CEJA) elnöke, Vladimír Palša szlovák és Forgács Barnabás magyar földművelésügyi államtitkár is. Pém Bálint a szlovákiai szervezet elnökének megnyitója és a két államtitkár általános tájékoztatója után Ján Beňadik, a szlovák földművelésügyi tárca képviseletében részletesen ismertette a 2007–2013-ra szóló vidékfejlesztési terv négy tengelyébe sorolt pénzügyi források kihasználási lehetőségeit, az egyes források igénybevételének feltételeit. Mint ismeretes, a hazai agrártámogatási rendszer keretében a fiatal gazdák külön támogatására csak egyes támogatási tételek 10–15 %-os növelésével van lehetőség.

Más a helyzet a két szomszédos országban. Petr Mareš, a Csehországi Fiatal Agrárgazdálkodók Szövetségének képviselője elmondta, hogy náluk az ottani rendszer keretében a fiatal agrárvállalkozásokat külön is támogatják, s hogy ezt valóban még a politikusok is komolyan gondolják, azt az is bizonyítja, hogy a fiatal gazdák támogatását a cseh kormányprogramba is belefoglalták. Ezt a lépést nemcsak a csehországi agrárágazatban tevékenykedők korösszetétele indokolja, amely feltehetően nagyban hasonlít a miénkhez – és jelentős mértékű elöregedés jellemző rá –, hanem a fiatal gazdák szövetségének érdek-érvényesítő képességének is köszönhető. A csehországi fiatal agrárgazdák immár csaknem tíz éve létrehozták a szervezetüket, s az uniós támogatási rendszer bevezetésekor partnerként tudtak szerepelni a támogatási rendszer ki-alakításában. Petr Mareš hangsúlyozta, az érdekérvényesítés során kifejezetten jó kapcsolat alakult ki szervezetük és a szakminisztérium között, természetesen ők is ügyeltek arra, hogy az igényeik előterjesztésekor ne lépjenek fel irreális követelésekkel. Miközben ott is elhangzottak olyan érvek, hogy ezeknek a támogatási formáknak a bevezetésével tovább növekednek az adminisztrációs terhek, felaprózódnak a források stb. Csehországban a fiatal gazdák támogatási rendszerébe való besorolás feltételei: a maximális korhatár 40 év, mezőgazdasági tevékenység végzése, és megfelelő mezőgazdasági végzettség, amely közép- illetve felsőfokú képzést jelent, amit a kérvényező a programba való besorolás után 3 éven belül utólagosan is megszerezhet. A támogatás mértéke 40 ezer euró, (hozzávetőlegesen 1 millió cseh korona), amellyel azonban kötelezettségek is járnak, nevezetesen a támogatással elkezdett vállalkozást vagy tevékenységet 5 éven át folytatni kell, a vállalkozásnak gazdaságilag működőképesnek kell lennie, és a bevételek 45%-ának a mezőgazdasági tevékenységből kell származnia. A fiatal gazdák támogatási rendszerének másik eleme a farmátadási, ismertebb, bár félrevezető nevén korkedvezményes nyugdíjbavonulási-támogatás, amelynek keretében a feltételeknek megfelelő fiatal gazdák olyan gazdaságokat vehetnek át a tulajdonukba, amelyek eddigi tulajdonosai a megszabott feltételek teljesítése esetén (55 év feletti korhatár, legalább 10 éve működtetett gazdaság évi 500 ezer koronás jövedelemmel) ún. korkedvezményes állami támogatással befejezik a tevékenységüket, és a gazdaság vagyonát átruházzák a fiatal agrárvállalkozóra. Ez a korkedvezményes juttatás 69 éves korukig jár nekik, az évi 75 ezer koronás alapjuttatáshoz az átadott terület nagyságától füg-gően, maximálisan azonban csak 30 ha-ig 4700 korona hektáronkénti támogatást is kapnak. Nyugdíjba vonulás esetén a nyugdíj összegét természetesen leszámítják. A fiatal gazdák az ilyen farmok megvásárlásához kedvező kamatú állami garanciával támogatott hitelt vehetnek fel.

Magyarországon az erre a területre folyósított támogatások három pillérre épülnek: a fiatal gazdák induló támogatására, a gazdaságok korkedvezményes átadására és a 40 évnél fiatalabb agrárvállalkozóknak nyújtott többlet-támogatásra. Mikula Lajos, a Fiatal Magyar Gazdák Szövetségének (AGRYA) elnöke, aki egyúttal a brüsszeli központú Közép-Európai Fiatal Gazdaközpont vezetője is, tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy mivel a fiatal gazdákat az egész unióban az innovatív magatartás, a folyamatos fejlődésre és fejlesztésekre való törekvés jellemzi, jogos az igény, hogy ezeknek a törekvéseknek a megvalósításához forrásokat kapjanak. Magyarországon a fiatal gazdák induló támogatására az elkövetkező költségvetési időszakra 8,9 milliárd forint támogatást különítettek el, amelyet az eredeti elképzelések szerint mintegy 1500 gazda között osztottak volna szét (átlagosan mintegy 6 millió forint), ugyanakkor az ezen a jogcímen meghirdetett pályázatok első körében több mint 2400 igénylés érkezett, tehát láthatóan nagyobb az igény, és a forrásokat vélhetően át kell majd csoportosítani. Ezt a támogatást az igénylő korlátozás nélkül felhasználhatja, ugyanakkor kötelezettségei is vannak. Részt kell vennie, egy a szaktárca által meghatározott képzésben, személyesen kell vezetnie az adott gazdaságot, és a 3. évtől kezdődően teljesítenie kell az elkészített üzleti tervben meghatározott gazdasági célokat. Mikula Lajos szerint a magyarországi támogatási rendszerben ma már könnyebb megszerezni a forrásokat, de jóval nehezebb teljesíteni a megszabott feltételeket. További tapasztalat az is, hogy a kezdő fiatal gazdák egy része még mindig nem tud megfelelő, de főleg megvalósítható üzleti tervet készíteni. A korkedvezményes farm-átadási támogatás keretében a magyarországi program 6,9 milliárd forintnyi összeggel hozzávetőlegesen 4500 ilyen gazdaság tulajdonosváltását támogatná, az első körben azonban csak 61 pályázat érkezett. Itt azok a gazdák kapnak támogatást, akik a nyugdíjkorhatárnál korábban befejezik a tevékenységüket, és negyven évnél fiatalabb gazdálkodóknak adják át a gazdaságuk vezetését és tulajdonjogát. Az évi 18 ezer eurós támogatásra a tényleges nyugdíjba vonulásig, illetve maximum 7 évig, és legfeljebb 70 éves korig jogosultak. Érdekessége a magyarországi rendszernek, hogy nemcsak a tulajdonos, hanem annak alkalmazottja is kaphat maximum 4 ezer eurós támogatást ezen a jogcímen. A gazdaságot átvevő fiatal gazdálkodónak nem kell külön pályázatot benyújtaniuk, egyszerű kérvény alapján bírálják el igényeiket. A fiatal gazdák támogatásának harmadik formája a nálunk is ismert 10 százalékkal növelt agrártámogatás, amelyet a kedvezőtlen körzetekben további 20 százalékos növeléssel is fokozhatnak. A folyósítás egyik fontos feltétele itt is a megvalósítható üzleti terv, amely reálisan méri fel egy-egy gazdaság fejlesztési lehetőségeit és piaci helyzetét.

A továbbiakban Szász Péter, a magyarországi vidékfejlesztési program egyes kiemelt területeire irányuló támogatásokat ismertette. Radoslav Jakub a szlovákiai szaktárca képviselőjeként a KAP reformjának állapotáról szóló felmérés (Healt-Check) és az ezzel kapcsolatos szlovák álláspontot ismertette, majd Szabó Zoltán a COCEGA, az európai agrárérdekvédelmi szervezet alelnöke a WTO-tárgyalások és a közös agrárpolitika kölcsönös kapcsolatait elemezte. A rendezvényen bemutatkozott 2006 leginnovatívabb európai gazdálkodója címet elnyert magyarországi Papp Péter, aki zöldmezős beruházással létrehozott tejtermelő gazdaságának menedzseléséért kapta meg az említett címet. (sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?