MOLNÁR MIRIAMTony Judt, a neves angol történész, a New York University professzora, eredetileg modern francia történelemmel foglalkozott, de mint azt a 2005-ben megjelent Postwar: A History of Europe Since 1945 (Háború után: Európa története 1945 után) könyve jelezte, gondolkodása nem korlátozódik a
Keresés
Lelkesedésből, szabadságvággyal
SZÉL JÁNOSÚj színházi lehetőségeket találni, anélkül hogy bekerülnének valamiféle intézményesített keretbe. Azt mondják, ez a dolguk. A maguk laza módján, tagság, taggyűlések nélkül. Baráti kávézások, sörözések, ebédek során kitalált akciók segítségével. Egy étterem nyári teraszán találkoztunk.
„A MontaCarlo komoly zenészek csapata”
PUHA JÓZSEFA dal előadója a MontaCarlo nevű zenekar. Öt zenész alkotja, közülük ketten szlovákiai magyarok: Kálmán Károly énekes, aki több együttesben is megfordult már, legutóbb a Kápé nevű egyszemélyes formációban nyomult, és a komáromi születésű, de egy ideje Budapesten élő Varjú Attila dobos.
Az élet verseny, a verseny élet...
SZÁVAI ATTILANem voltam ám mindig ilyen nyomoronc, ahogy nevezem magam, van rendes nevem is: Sprint Ernő, de a sprintet nem merem hangosan kimondani azóta, hogy hetvenkettőben elpattant valami az életemben.
Mi lesz veled, SkyEurope?
ÖSSZEFOGLALÓNem kevesebb mint 40 százalékot esett egy hét alatt az egykor első szlovákiai és magyarországi fapadosként bemutatkozó Sky Europe légitársaság részvényeinek árfolyama a bécsi tőzsdén.
Budapest a gyógyfürdők fővárosa
FELDOLGOZÁSBudapest 1934-ben kapta meg a fürdőváros címet, méghozzá azzal az indoklással, hogy ez a világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával rendelkező fővárosa.
Kivonul a téli hónapokban budapesti repülőtérről a Ryanair
FELDOLGOZÁSGazdaságosabb a földön parkoltatni a repülőgépeket, mintsem Budapestre járni velük: A téli időszakban a visszaeső utasforgalom alacsonyabb jegyárakat kényszerít ki, az olajárak magasak, így drága repterekre nem éri meg közlekedni – áll a Ryanair közleményében, amely szerint november-decem
Hosszúfény, hosszúkávé
Az idei könyvhétig nem tudtam eldönteni, vajon a nagy tömeg, vagy a nagyszámú politikus (és az előttük toporgó tömeg) zavar-e jobban a Vörösmarty téren.
Egy következetes írói magatartás
Idestova öt éve, hogy Kassán nemzetközi Márai-konferenciát rendeztek (akkor már harmadízben); a nagy és jó visszhangot kiváltó rendezvény anyaga azonban csak most jelent meg, 2007-es dátummal.
Márai, a kassai polgár
Márai Sándort, Kassa város szülöttjét talán épp honfitársai ismerik legkevésbé. A hajdanán tilos listán lévő írót már felfedezte az egész világ, de a kassaiak még csak most kezdenek róla tudomást venni.