Budapest a gyógyfürdők fővárosa

FELDOLGOZÁSBudapest 1934-ben kapta meg a fürdőváros címet, méghozzá azzal az indoklással, hogy ez a világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával rendelkező fővárosa.

FELDOLGOZÁS

Budapest 1934-ben kapta meg a fürdőváros címet, méghozzá azzal az indoklással, hogy ez a világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával rendelkező fővárosa. Világviszonylatban egyedülálló, hogy a 118 természetes forrásból, illetve fúrt kútból előtörő 21–78°C-os termálvíz hozama napi 70 millió liter. A budai Duna-parton sétálva nevezetes gyógyfürdők sorára bukkanunk. Az is talál kedvére valót, aki sportolni akar, és az is, aki inkább izzad a gőzben vagy a termálvizes mártózástól remél enyhülést. Az itteni gyógyvizek mozgásszervi, keringési, valamint női betegségek gyógyításában hatásosak. A fürdők környékén kutakat és ivócsarnokokat is találunk, különböző ásványi anyagokban gazdag forrásvízzel. A legismertebb ivócsarnok egyben a Lukács Gyógyfürdő bejárata. 1937-ben nyitották meg, s gyógyvizeit többek között gyomorbántalmak megszüntetésére fogyasztják. A fürdő épülete 1894-ben épült fel, gyógyászati sikereinek gyorsan híre ment, s Európa-szerte az ország egyik nevezetességévé vált.

Budán híresek a török korból fennmaradt, ma is működő fürdőcsarnokok, így például az 1500-as évek végén épült Király fürdő vagy a Rác fürdő (ez jelenleg átépítés miatt zárva tart). A Rudas fürdő – a nyolcszögletű medencét magában foglaló, oszlopos kupolacsarnokkal – a legdíszesebb és a legidősebb török fürdő. I A középkorban kórház, a török időkben fürdő épült a Gellért-hegy lábánál. A gyógyvizéről Evlia Cselebi török világutazó azt írta: addig kell benne maradni, míg a test vörös nem lesz, utána gyorsan kimenni és magunkat melegen tartani.

Éjszakai fürdőzés

a Rudasban

A Rudasba nemcsak nappal, hanem bizonyos napokon (szerda, péntek, szombat) éjszaka is be lehet térni egy igazi éjszakai fürdőzésre. Az esti tíz órai nyitást követően hajnali négy óráig a gőzben, a száraz, azaz a finn szaunában lehet izzadni, vagy csak áztatni magunknak az öt medence egyikében (28, 30, 33, 36, 42 fokos víz van az egyes medencékben). A gőzből vagy pedig nagyon forró 42 fokos vízből kijövők pedig a jéghideg medence vizében mártózhatnak meg. A nagyszerű hangulat és környezet szinte mindenkit magával ragad, legyen ez a fő program az estére, de akár egy esti diszkó előtt is hasznos lehet. Az éjszakai fürdőzések vegyesek, azaz fiúk és lányok egyaránt bemehetnek. Bizonyos napokon csak férfiak, vagy csak nők mehetnek a fürdőbe indulás előtt ezt érdemes leellenőrizni.

A mai Gellért Fürdő és Szálló 1918-ban épült, idővel elkészült a hullám-, majd néhány évvel később a pezsgőfürdő. Ez Budapest legszebb fürdője, ahol fennmaradt az eredeti szecessziós berendezés, a színes mozaikok, a márványoszlopok, az üvegablakok és a szobrok.

Aki a szabadtéri fürdőzést részesíti előnyben, annak a Margit szigeten lévő Palatinus ajánlott (itt hullámmedence is van), vagy pedig a városligeti Széchenyi fürdő. Ez utóbbi télen is nyitva tart, ilyenkor érdekes a gőzölgő szabadtéri medencében sakkozó urak látványa.

Az budapesti fürdők esetében az idei szezonban újdonságot jelent a hosszabb nyitva tartás, a félárú napok bevezetése és a családi belépő. A hosszabb nyitva tartás napi szinten egy-kétórás nyújtást jelent, s így a fővárosi fürdőhelyek átlagosan reggel 6 és este 7-8 óra között várják idén a vendégeket. A vizes szezon egyik újdonsága a Strandváró program, melynek keretében a hét minden napján más és más fürdő lesz fél áron látogatható. A családi kedvezmény a „hármat fizet, négyet kap” elvre épül, vagyis ha egy négytagú família látogat ki a strandra, az egyik gyerek belépése ingyenessé válik.

Árak, medencék

A Széchenyi fürdő 8 medencéjébe 2400 forint (315 korona/10,48€) a belépő. A Gellértbe (7 medence) 2800 forint (370 korona/12,28€), a Rómaira (2 medence, csütörtökön féláras nap van itt) 1 500 forint (200 korona/6,60€), a Dagályba (5 medence, féláras nap van) 1 700 forint (200 korona/6,60 €), a Lukácsba (4 medence) 1700 forint (200 korona/6,60€), a Királyba (2 medence)1 300 forint (170 korona/5,64€), a Rudasba (7 medence) 2200 forint (290 korona/9,62€), míg a Palatinusba (6 medence) 1800 forint (236 korona/7,83€) a beugró.

Utazás Budapestre

Budapest legkönnyebben autóval közelíthető meg. Aki viszont Pozsonyból utazna, az megteheti ezt vonattal vagy autóbusszal. A legolcsóbb retúrjegy vonatra Pozsonyból 500 korona körül van (16 euró) (retúr), autóbusszal akár 175 koronáért (5,80 euró) is elvisznek a magyar fővárosba és vissza. (szl, t, i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?