Kivonul a téli hónapokban budapesti repülőtérről a Ryanair

FELDOLGOZÁSGazdaságosabb a földön parkoltatni a repülőgépeket, mintsem Budapestre járni velük: A téli időszakban a visszaeső utasforgalom alacsonyabb jegyárakat kényszerít ki, az olajárak magasak, így drága repterekre nem éri meg közlekedni – áll a Ryanair közleményében, amely szerint november-decem

FELDOLGOZÁS

Gazdaságosabb a földön parkoltatni a repülőgépeket, mintsem Budapestre járni velük: A téli időszakban a visszaeső utasforgalom alacsonyabb jegyárakat kényszerít ki, az olajárak magasak, így drága repterekre nem éri meg közlekedni – áll a Ryanair közleményében, amely szerint november-decemberben 180 budapesti járatukat törlik. Ferihegy szerint a Ryanair egyenlevelet küldött minden európai reptérnek, Budapesten az ír fapadosnak eddig nem is kellett fizetnie. A reptér pedig nem drága, olcsóbb mint Bécs, Prága vagy Varsó. A pozsonyi járatokat nem törli az ír fapados, így a téli időszakban is repül a következő városokba: London, Barcelona, Bristol, Dublin, Milánó, Edinburg, Frankfurt, East Midland, Stockholm.

27 ezer turistát veszít Budapest és környéke a Ryanair szerint az idei év utolsó két hónapjában, amikor az ír fapados társaság 180 budapesti járatát törli. Az ideiglenes kivonulás, Ferihegy felfüggesztése a Ryanair szerint annak köszönhető, hogy a budapesti Európa egyik legdrágább repülőtere. Márpedig, az évvégi, alacsony forgalom jellemezte időszakban a jegyárakból kisebb bevétel származik, miközben az olajár továbbra is rekordszinteken mozog, így pedig megnő a repterek által szedett használati díjak jelentősége. Michael Cawley vezérigazgató szerint jobban megéri a földön parkoltatni a repülőiket, mintsem, hogy Budapestre járjanak velük. A Ryanair szerint ők megkeresték a problémával a Budapest Airport Zrt.-t, ám kérésüket visszautasították. Becslésük szerint kivonulásukkal a régió turizmusból származó bevételei 6 millió euróval (180 millió korona) csökkennek.

A Ryanair eddig lényegében nem fizetett semmit a repülőtér használatáért, mivel a Ferihegyen működő ösztönzőrendszer egyik lényegi eleme, hogy az új járatot indítóknak meghatározott ideig elengedik a leszállási díjat – mondta az Index internetes hírportálnak Szollár Domokos. A repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője szerint így mintegy fél millió eurót takarított meg Budapesten az ír cég, mely nem egészen egy évvel indította első járatait náluk.

A Ryanair nem csak Budapestről vonul ki az említett időszakban. A BBC Online közlése szerint november 4. és december 19. között nem repül Baselbe, Krakkóba, Rzeszovba, Palma de Valenciába és Salzburgba. Szollár Domokos megerősítette: kaptak egy levelet az ír fapadostól, amiben a cég voltaképpen ingyenességet követelt magának. De nem csak Budapesten, a szóvivő szerint lényegében az összes Ryanair által használt reptér megkapta ugyanazt a levelet, köztük a londoni Stansted is, mely forgalmának 60 százalékát adja az ír cég. Ennek fényében értelmezendő a szóvivő szerint az Európa egyik legdrágább reptere kitétel is. Szollár Domokos hangsúlyozta: Ferihegy árai 40 százalékkal kedvezőbbek, mint a bécsi reptéré, 8 százalékkal maradnak Varsó, és egy százalékkal Prága alatt.

Tervezik egy újabb ösztönzőrendszer bevezetését is: ennek lényege az, hogy azon társaságok, melyek nem csúcsidőben szállnak le, az utasilletékből is kedvezményt kapnak. Ezt ugyan az utasokkal fizettetik meg a cégek, de a repülőjegy teljes költségéből így kedvezményt tudnak adni. (i, szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?