Az FC Barcelona 7–0-ra verte a vendég Valladolidot a spanyol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.
Keresés
Vajon miért fontosabb a galamb az embernél?
Jelenkorunk nyugati világa lakosságának egy része azzal akar kitűnni a Föld több mint nyolcmilliárdos össznépességéből, hogy kifelé azt igyekszik mutatni, hogy ő aztán menynyire állatbarát. Alapvetően azzal nincs baj, ha valakik gondolnak a természetvédelemre. Pláne, ha valóban tesznek is érte. De azért nem minden ennyire egyszerű.
Nyitva a kapu, éljen az iskola!
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a 2024/2025-ös tanévet a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében a nádszegi Szent István király templomban. A szervezet köszöntötte az elsősöket, a nyugdíjba vonuló és a pályakezdő pedagógusokat is.
A jövő szociális robotjai az időseknek is segíthetnek
Magyar kutatók egy nemzetközi együttműködésben szociális robotflotta fejlesztésén dolgoznak. Céljuk olyan robotok tervezése és gyártása, amelyek például az idősgondozásban láthatnak el szociális és kiszolgáló funkciókat. Az ember-robot együttműködés válasz lehet a népességnövekedés és így az elöregedő társadalom jelentette kihívásokra.
Megvan a második szlovák arany a párizsi paralimpián
Peter Lovaš és Ján Riapoš aranyérmet szereztek páros asztaliteniszben a párizsi paralimpián.
A kóbor állatok befogásáról és elhelyezéséről
Bizonyára sokan találkoztak már az utcán egyedül kóborló, gazdátlan kutyával. Rendszerint az ember próbálja elkerülni az ilyen állatot, mert nem tudja, mire számíthat, nem veszélyes-e. Mit lehet tenni a kóborkutyák ellen? Erre a kérdésre keresi a választ ifj. Mészáros Lajos jogász, olvasói kérdésre reagálva.
Bekeverték az ország legnagyobb, 224 literes fröccsét Szímőn (FOTÓK)
Újabb rekordnagyságú fröccsöt kevertek be ma délután Jedlik Ányos István természettudós, feltaláló, bencés szerzetes szülőfalujában.
Brazíliában a legfelsőbb bíróság elrendelte az X betiltását
Brazíliában Alexandre de Moraes, a legfelsőbb bíróság bírája szombaton elrendelte az X betiltását a közösségi hálózat tulajdonosával, Elon Musk milliárdos üzletemberrel hónapokig folytatott vita után.
Olasz Nagydíj – Norrisé a monzai pole pozíció
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Monzában.
Pellegrini eddig egy szlovákiainak sem engedélyezte, hogy az ukrán seregben szolgáljon
Peter Pellegrini államfő eddig egyetlen szlovák állampolgárnak sem engedélyezte, hogy az ukrán hadseregben szolgáljon – közölte az elnöki hivatal szombaton.