Pozsony. Az elmúlt három hét során Vladimír Palko újabb kilenc rendőrt bocsátott el állásából, a belügyminiszter döntése alapján idén már 44-nek kellett otthagynia a testületet alkoholfogyasztás miatt.
Keresés
Veszélyes krémek Szlovákiában
Pozsony. A Greenpeace szerint Szlovákiában több olyan kozmetikai terméket árusítanak, mely nálunk forgalomba nem hozható, allergiát okozó MDGN anyagot is tartalmaz.
Saktorék nem hátrálnak
Pozsony. A szakszervezeti konföderáció vezetősége nem lát okot arra, hogy visszavonja péntekre tervezett, egyórás országos figyelmeztető sztrájkját.
Michal Vašečkát, az IVO társadalomkutató intézet szociológusát
A Polis ügynökség adatai szerint a polgároknak több mint a fele úgy véli, némelyik médiumra a politikusok nyomást gyakorolnak, a megkérdezettek 33 százaléka szerint viszont az összes újságot, tévét és rádiót a politikusok befolyásolják.
Központokba kerülnek a hivatalok
Pozsony. A közigazgatási reform további lépéseinek megvalósításával nem változik alapvetően az államigazgatási szervek elérhetősége, állítja Viktor Nižňanský, az államigazgatás decentralizálásáért felelős kormánybiztos.
Elérhető marad mindenkinek
A parlament megkezdte a közigazgatási reform befejezéséhez szükséges törvények tárgyalását, ezek egyike rendelkezik a járási hivatalok megszüntetéséről. Az Új Polgári Szövetség (ANO) azonban jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a lépéssel. Viktor Nižňanskýt, a közigazgatás decentralizálásáért felelős kormánybiztost kérdeztük.
Illegális nyár Angliában
„Sziasztok. Ma, mivel először vagytok itt, kezdjétek eperszedéssel” – mondta Paul, az eperfarm tulajdonosa. Ekkor kezdődött a nyári kaland, e pillanatban váltunk illegális munkássá.
Igaz mese Szentpétervár kedvenc hercegnőjének kormányzói esélyeiről
Ha pusztán a kifüggesztett óriásplakátok száma alapján lehetne választásokat nyerni, akkor aligha lenne kétséges, hogy Szentpétervár következő kormányzóját Valentyina Matvijenkónak hívják majd. A jelenlegi elnöki megbízott tucatnyi riválisa többségének ugyanis nemhogy plakátra, de még szórólapra sem futotta.
Műsor a terror után – Hamupipőke a képernyőn
2001. szeptember 11. nemcsak az amerikai társadalomban okozott óriási sokkot, hanem a világ legnagyobb masinériáját működtető szórakoztatóiparban is. Korábban a show-biznisz túlkapásairól cikkeztek, az ipar gurui fogadkoztak, hogy tiszteletben tartják az erkölcsöket, de – leszámítva a szexuális prüdériának tett engedményeket – az agressziót sugárzó akciófilmekről Hollywood nem mondott le.