Igaz mese Szentpétervár kedvenc hercegnőjének kormányzói esélyeiről

Ha pusztán a kifüggesztett óriásplakátok száma alapján lehetne választásokat nyerni, akkor aligha lenne kétséges, hogy Szentpétervár következő kormányzóját Valentyina Matvijenkónak hívják majd. A jelenlegi elnöki megbízott tucatnyi riválisa többségének ugyanis nemhogy plakátra, de még szórólapra sem futotta. Őket legfeljebb néhány, a metrókijáratoknál üldögélő bágyadt aktivista népszerűsíti.

Észak Velencéjének belvárosában a jóformán kötelező Matvijenko-plakátokat és a kifüggesztett hivatalos értesítőket leszámítva szinte semmi sem utal arra, hogy az itt lakóknak egy hét múlva dönteniük kell a város első emberének személyéről.

A politikai bágyadtság persze érthető, hiszen a verseny eleve lefutottnak tetszik. Hosszú idő óta először a Kreml nyíltan megüzente a péterváriaknak, kire is kell voksolniuk. Aki pedig csak kicsit is ismeri az orosz belpolitikai viszonyokat, az ilyen esetben nem költi a pénzét felesleges kampányanyagokra.

Az indulóknak illúziói persze a kezdetektől fogva nem lehettek. Akárcsak a mesében, minden eleve elrendeltetett. Élt egyszer egy bölcs és jó uralkodó, Vlagyimir (Putyin) cár, aki elküldte kedvenc hercegnőjét, Valentyinát (Matvijenko), tegyen már rendet szeretett szülővárosában. Útravalóul nemcsak hamuban sült pogácsát adott neki, hanem az év elején kinevezte az észak-nyugati föderális körzet elnöki megbízottjává is. Valentyina hercegnő mindent meg is tett azért, hogy szeresse őt a pétervári nép. Nem telt el úgy nap, hogy hivatali Mercedesével ne keresett volna fel egy gyárat, építkezést vagy kórházat. A vak is láthatta, hogy mennyire szívén viseli az egyszeri dolgozók gondját-baját. Oroszország szinte bármely más városában ennél kevesebb is elég egy választási győzelemhez, Szentpétervár azonban tradicionálisan rebellis város. Hiába csillogott-villogott, mosolygott és forgolódott tündéri hercegnőként Valentyina, az itteniek – mondják legalábbis a versenytársak kampánystábjában – emlékezetében ő csak Komszomol-aktivistaként élt tovább. Ugyanitt nem átallották őt régi becenevén Válka sztákánként (Válka pohár) emlegetni.

Elbúsult nagyon a bölcs cár, és úgy döntött, megmutatja hűséges alattvalóinak, mennyire nem közömbös számára a drága Valentyina. Nosza, meg is hívta a Kremlbe, és a tévékamerák szemébe mondta, hogy ő bizony Matvijenko győzelmét kívánja. A mesebeli találkozóról az összes állami adó és a pétervári helyi televízió is ötperces hírblokkban számolt be. Összehasonlításképpen ennyi időt utoljára Putyin elnök angliai látogatásának szenteltek a híradók. – Őszintén győzelmet kívánok önnek. Figyelembe véve a kormányzati munkáját, ön meg tudná oldani a problémákat, lehet, hogy még jobban is, mint azok, akik ma irányítják a várost – fogalmazott az orosz államfő. Putyin egyben felkérte Matvijenkót, hogy a választási kampány terhei ellenére már most koncentráljon Szentpétervár jövő évi költségvetésére. – A városnak megvannak a problémái, amelyekről nem szabad elfeledkezni annak ellenére sem, hogy folyik a választási küzdelem – tette hozzá Putyin. Matvijenko mindjárt ki is használta az alkalmat, és közölte, hogy Pétervár a saját költségvetéséből egyedül nem képes boldogulni. És már sorolta is: a házak 64 százaléka szorul felújításra, az elkerülő út 9 milliárd dollárba kerülne, szükség lenne egy ötödik metróvonalra stb. Több sem kellett Putyinnak, telefont ragadott, felhívta Kudrin pénzügyminisztert, és élő egyenes adásban utasította, hogy kerítsen már egy kis pénzt Szentpétervárnak.

A város néhány perc alatt gazdagabb lett 330 millió dollárral, Oroszország pedig szegényebb egy illúzióval, legalábbis, ami a tisztességes, szabad választásokat illeti. A törvény ugyanis fehéren feketén kimondja, hogy az államfő nem kampányolhat egyetlen jelölt mellett sem. Amennyiben pedig Putyin magánemberként nyilatkozott volna – ami ugyan képtelenség, de tételezzük fel –, úgy a jogszabályok szerint a televíziós közvetítésért Matvijenko kampánystábjának fizetnie kellett volna. A dolog annyira abszurd, hogy Alekszandr Vesnyjakov, a központi választási bizottság elnöke az első pillanatban azt sem tudta, mit mondjon. Majd egy jól bevált fordulattal az eseményről beszámoló médiát hibáztatta. Aligha meglepő, hogy Matvijenko riválisainak nem igazán tetszett ez a magyarázat. Legfőbb ellenfele, a jelenlegi kormányzóhelyettes, Anna Markova még az elnöki megbízott kizárását is kezdeményezte. A bíróság Vesnyjakov logikájából kiindulva vétlennek nyilvánította Matvijenkót, de ez aligha volt meglepetés, hiszen orosz földön aligha létezik olyan bírói testület, amely hajlandó lenne akár csak közvetve is törvényszegéssel megvádolni az államfőt.

Markova kampánystábja azonban hivatalból optimista. – Valentyina Ivanovna veszteni fog. Felméréseink szerint népszerűsége folyamatosan csökken. Ezért kellett Moszkvába szaladnia segítségért – fogalmaz Markova szóvivője, Vlagyimir Anyikejev.

A tendencia szép dolog, a legutóbbi közvélemény-kutatások azonban még mindig jelentős, 10 százalékot meghaladó Matvijenko-fölényt mutatnak. Alekszej Tyitov, a moszkvai Carnegie-központ munkatársa szerint az egész botrány legfeljebb néhány pluszszavazatot hozhat Markovának. Kollégája, Tatyjana Protasenko, az akadémia szociológiai intézetének kutatója hozzáteszi: „a legnagyobb probléma, hogy hiányoznak a politikailag valóban komoly jelöltek”. Ha valóban fajsúlyos politikusok is ringbe szálltak volna a szentpétervári kormányzói posztért, úgy a kampány egészen más képet mutatott volna. Ami pedig Putyin elnök „jókívánságait” illeti, az teljes mértékben összhangban áll a politika jelenlegi stílusával. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az egész nem volt előre eltervezve és megszervezve. A dolog spontán jött, és ez még inkább árulkodó. A szentpétervári kampány fordulatai tökéletesen illusztrálják az orosz belpolitikai élet jelenlegi szabályait – mondja. Azaz Oroszországban ugyan szigorúak a törvények, de szerencsére nem kell betartani őket. Legalábbis nem mindenkinek.

Szentpétervár, 2003. szeptember