Stockholm. Az Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásával alaposon gyanúsítható szerb nemzetiségű fiatalember azért haragudott a politikus asszonyra, mert az helyeselte Jugoszlávia NATO-bombázását.
Keresés
Bodrogközi Kulturális Fesztivál
Királyhelmec. „A mozgás az élet, a mozdulatlanság a halál” – hangsúlyozta a királyhelmeci polgármester beszédében, amellyel megnyitotta a már évtizedek óta hagyományos szüreti ünnepséget szombat reggel.
Újra gyakran előfordul szalmonellafertőzés
Pozsony/Vágsellye. Megint egyre gyakoribb az országban a szalmonellafertőzés – jelentette az országos tisztifőorvos.
VREME
Belgrádi lapértesülések szerint Szerbia nem békefenntartókat, hanem közel 250 csendőrt küld Afganisztánba, hogy az USA parancsnoksága alatt harcoljanak az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok ellen.
NYEZAVISZIMAJA GAZETA
Irak demokratizálásában talán kitörő örömmel segítenék más országok az Egyesült Államokat, ha Wa-shington egy csepp önkritikát gyakorolva beismerné, hogy hiba volt Irak ellen háborút indítani – írta Igor Makszimicsev, az Orosz Tudományos Akadémia Európa-intézetének munkatársa.
Egy hónapos túlélőshow
Nagy okosan valaki úgy döntött, valaki, aki magas pozícióban, a lehető legmagasabbikak egyikében tevékenykedik, hogy márpedig ő majd kipróbálja és csak azért is megmutatja.
A politikai kalandor
Volt már egyszer – nem is olyan rég – egy kalandorunk, aki a játékszabályokat durván felrúgó módszereivel alaposan össze tudta zavarni a szabályok korrekt betartásához ragaszkodókat.
Kezdődhet a nagy össznépi nyugdíjtanulás
Az első lépés meglenne, a folytatást pedig majd meglátjuk. A parlament, ha nem is a múlt év végén remélt közmegegyezéssel, de a héten elfogadta a nyugdíjbiztosítás első pillérét bevezető törvényt. Ennek eredményeként most két nagy csoport áll nehéz feladat előtt.
Olvasónaplók olvasata
Kedves gyerekek! Ugye, tudjátok, hogy az olvasónapló nem azért van, hogy én, a tanító bácsi unalmamban azt olvasgassam, hanem azért, hogy megbizonyosodjam róla, nem mulasztottátok-e el elolvasni azt, amit feladatul adtam. Na mármost, akkora ötöst kaptatok mindannyian, mint a Godzilla. Lusta banda, van pofátok ilyen olvasónaplókat leadni!?
„Víziók helyett cselekvési program kellene”
A Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben hozta létre a Kisebbségkutató Intézetet, amely 23 munkatársával a Magyarországon törvényileg elismert 13 kisebbséggel, valamint a határokon túlra került magyar közösségekkel, életterük kutatásával foglalkozik. Fontos küldetésük az olyan általános etnikai folyamatok elemzése és rögzítése, mint az asszimiláció, a nyelv- és identitásváltás, az önkormányzati modellek. A Felvidékről származó dr. Szarka László professzor a Kisebbségkutató Intézet igazgatója.