A tanügyi reform első verziója meglehetősen nagy nyugtalanságot keltett a közvélemény berkeiben, tekintve, hogy a hagyományos tárcák gazdálkodásának átfogó reformja következtében nem maradtak érintetlenül a főiskolákra vonatkozó passzusok sem.
Keresés
Diákkölcsönök törvénytervezete
A tandíj összege a diákokra fordított éves átlagkiadás alapján van meghatározva. Alsó határ 0%, felső határ 25%.
A szociális segélyt igényelhetők száma az összdiákság 35%-ra emelkedett.
Az egyetem által, a diákok után beszedett tandíj nem használható fel azok beleegyezése nélkül.
A felsőoktatási reform tervezete
Ez az elemzés a Diákhálózat, a Magyar Ifjúsági Közösség és az MKP Pozsony járás Ifjúsági Csoportja közti együttműködés keretében született meg. Reméljük, hogy ezzel a munkával sikerül precedenst teremtenünk és a jövőben többször kerül majd sor együttes fellépésre a fent említett szervezetek között.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
A kormány eladja a légitársaságot
Pozsony. Már októberben megismerhetjük a Szlovák Légitársaság (SA) új tulajdonosát – ígéri Pavol Prokopovič, közlekedési miniszter, miután a kormány tegnap rábólintott a társaság 90%-ának a magánosítására. A fennmaradó 10%-os részvénycsomag a Devín Group és a Wili Rt.
Mindenre jutna elég pénz
Pozsony. A cseh ČEZ energiatársaság a jövő héten kötelező érvényű ajánlatot tesz a Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékára – közölte tegnap Martin Roman, a cég elnök-vezérigazgatója.
Magyar vállalkozók Szlovákiában
A magyar–szlovák kereskedelmi kapcsolatok az európai uniós csatlakozást követően ígéretes fejlődés előtt állnak. A magyar tőkebefektetésekről és a két ország gazdasági kapcsolatairól Varga Tiborral, a magyar nagykövetség kereskedelmi irodájának vezetőjével beszélgettünk.
Írország
A június végéig EU-s elnökséget ellátó ĺrország 1973-ban csatlakozott az európai együttműködéshez, az Európai Unió elődjéhez. Bár területe majd másfélszerese Szlovákiának, lakossága csak 3,7 millió körül mozog. Az ország azon kevés európai országokhoz tartozik, ahol az őslakosság száma nem fogy, hanem növekszik.
Új jogosítvány olcsóbban
Szlovákiában május eleje óta kezdődött meg az új uniós okmányok kiadása. Az új jogosítvány bankkártya méretűre zsugorodott és hasonló anyagból is készül. Az új jogosítvány kiadása még viszonylag hosszú időt vesz igénybe – tájékoztatták lapunkat a komáromi rendőrségen – mivel a jogosítványok Budapesten készülnek.
Közös bűnügyi nyilvántartás
Európai (uniós) bűnügyi nyilvántartás létrehozását javasolja a belga belügyminiszter. A közös adatbázisba azok kerülnének be, akik különösen súlyos, illetve sorozatos bűncselekményeket követtek el. ĺgy mind a huszonöt tagállamban tudnák a rendőrök, ha valaki az EU egész területén valahol már priuszos.
Kivonják a forgalomból az egy- és kétcentes euróérméket
Hollandia és Belgium valószínűleg rövidesen kivonja a forgalomból az egy- és kétcentes euróérméket, mivel azok „semmi másra nem jók, mint a vevők és az eladók bosszantására”.