Japán tudósok elsőként hoztak létre élő sejtekből mesterséges szemgolyót: békaembriókból eltávolított sejteket ültettek ebihalakba. Az állati szervezet nem lökte ki az idegen szervet. Mesterséges szemgolyó kifejlesztésére már korábban is tettek kísérleteket.
Keresés
A tudat határain innen és túl
A klinikai halál állapotából visszatérők időnként beszámolnak testen kívüli élményekről, emlékekről. Egy holland felmérés alapján az derült ki, hogy a zavarba ejtő jelenségre az orvostudomány eddig adott válaszai nem helytállóak.
A szemetet is lopják
Vágsellye. A járási székhelyen 1996 óta folyik válogatott szemétgyűjtés; a papírt és az üveget zárható konténerekbe gyűjtik, ám ezeket rendszeresen „kirabolják”.
Takarítás olasz módra
Kassa. A városi közterületfenntartó vállalat romjain tavaly alakult KOSIT részvénytársaságot olasz többségi tulajdonos működteti, ugyanazok, akik Velence, Verona, Ferrara és Modena tisztaságára is ügyelnek.
Dunaszerdahelyen mindenkinek kézbesítik az értesítőt
Dunaszerdahely. A városban ezekben a napokban kézbesítik az egyes háztartásoknak, intézményeknek és cégeknek azokat az értesítőket, amelyekben a városi hivatal tudatja velük, hogy a szemételhordásért januártól mennyi illetéket kötelesek fizetni.
Ahány község, város, annyiféle tarifa
Pozsony/Galánta/Kassa/Komárom/Párkány. Jelentősen drágul a szlovák fővárosban átmenetileg vagy tartósan elők számára a hulladék-elszállítás. A múlt évben az egy évre és egy személyre számított szemétdíj 823 korona volt.
Hatályba lépett a hulladékról szóló új törvény
Pozsony. A vállalkozóknak és jogi személyeknek legkésőbb január végéig nyilvántartásba kell vétetniük magukat a községi hivatalokban. Az újabb sorban állást és ügyintézést a január elsejétől hatályos új hulladéktörvény váltotta ki.
Előkészületi futballmeccsek
Pozsony. Az I. és a II. ligás labdarúgócsapatok sorra játsszák előkészületi mérkőzéseiket. Žilina–Nitra 3:0 (0:0), góllövők: M. Mintál 2, Gottwald; Trenčín–Žiar 3:1 (2:1), Mydliar, Fabuš, Staš, ill. Červenec; Púchov–Drnovice 1:2 (1:0), Jambor, ill. Zemánek 2; Dubnica–St. Město 0:1 (0:0), Polách; L.
Leleplezték az új autót
Barcelona. A Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai versenypályán mutatták be szombaton a Forma-1 egyik sikercsapata, a McLaren-Mercedes új autóját.
Öt kassai felmondás
Kassa. Fogynak a bizonytalanságban tengődő FC Košice labdarúgói. Csütörtökön újabb öt játékos – Sukovský, Urban, Zabavník, Hloušek és Juhás – adta be felmondását. Két héttel ezelőtt Tomovčík tette ugyanezt. Valamennyi futballista közös megegyezés alapján döntött a távozás mellett.