A Simon-Júda vásár története

Ahhoz, hogy egy városban vásárt lehessen tartani, a településnek vásártartási joggal kellett rendelkeznie. Az uralkodó a vásártartás és vámszedés jogát a főuraknak és egyházi méltóságoknak adományozta. A vásárt gyakran ünnepnapon tartották, természetesen a terület urainak a felügyelete alatt.

Párkány – kiváló fekvése folytán – már az őskorban lakott hely volt. Ezt bizonyítják az egykori dél-szlovákiai papírgyár építésekor folytatott földmunkálatok során előkerült, körülbelül 7-8 ezer éves cölöpépítmény maradványai is. Ez a hely már a Római Birodalom idején fontos pont volt. A rómaiak a Duna bal partján is építettek erődítményeket, így jött létre Esztergommal (Solva) szemben Anavum (Anabum) is. A honfoglalás után a XI. században Chokoth, Kakath néven emlegették a helységet. Kakath első okleveles említése 1075-ben történt, I. Géza király által a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében. 1426-ban árvíz, 1529-ben pedig a török pusztított a városban. 1546-ban a törökök erődítmény építésébe kezdtek az elpusztult Kakath-tól kissé nyugatra a Duna-parton, és a DZSIGERDELEN PARKANI (zsigerlyukasztó erőd, vagyis az ellenség májába lyukat fúró erőd) nevet adták neki. A város 1683-ban szabadult fel a török uralom alól. III. Károly 1724. augusztus 6-án vásártartási jogot adományozott a mezővárosnak évi négy vásár megtartására: György, Bertalan, Simon-Júda és Luca napján tartottak vásárt. Egy ideig volt egy ötödik is; a befolyt összeget a templom építésére fordították. Országos hírnévre csak a Simon-Júda napi vásár tett szert, sőt külföldön is ismertté vált. Az adománylevél a vásárok időtartamáról egyformán rendelkezett, legtovább a Simon-Júda napi tartott.

A tatárjárás előtti időben vásárok főleg Esztergomban voltak, heti piacai és vásárai messze földön híressé váltak, tehát a szomszédos Párkány őslakossága is ismerte a piacok és vásárok hangulatát, szokásait. Nehéz pontosan megállapítani, Párkányban, illetve Kakaton mikortól tartottak heti és országos vásárokat. A város jelentősége a tatárjárás után erősödött, amikortól nem Esztergom volt Magyarország fővárosa, királyi székhelye. A tatárjárás után 200-250 évvel már híre-neve volt a párkányi vásárnak, még pest-budai kalmárok is elhozták ide portékáikat. A helyi hagyomány 1546-tól, a török hódoltság kezdetétől tartja számon a Simon-Júda vásárokat, ezt Memy bég 43 évvel később kelt levele is többé-kevésbé alátámasztja. „Mi azt, hogy az földnek épületére így leszen jobb, hogy itt Kakaton mindőn héten vásár legyen és ismét fősokadalmak is legyenek, kire mindenfelől bízvást jöhessenek és mehessenek és az miből pénzt terömthetnek, mindönöket áruljanak és vegyenek. Annakokáért im az több nagos uraknak is írtonk az dolog felöl: és ti Nagtok gondolja el, az sokadalmak mily alkalmatos napokon legyenek esztendő által és a heti vásárok igy mely napon legyenek. Ezt ti Nagtok elgondolván és minekönk megírván, im mi ezt elfogadjuk a mi hitönkre, tisztességünkre, emberségünkre, hogy az sokadalmakra és az vásárokra ide Kakatra mind hódolt és hódolatlanok bízvást jöhetnek és mehetnek” – írta 1589. március 20-án az esztergomi Szokolovics Mém, vagy egyszerűen Memy bég Pálffy Miklós pozsonyi és komáromi főkapitánynak. Az adománylevél közel 200 évvel későbbi keletű, mint maguk a felújított heti és országos vásárok. Valószínűleg a konkurencia miatt volt szükség hivatalosan adományozni a városnak a vásártartási jogot. A feudalizmus idején ugyanis nagy jelentőségük volt a vásárhelyeknek, vásároknak. Kiváltságot jelentettek, amelyet királyi adományelvél szentesített. Az adománylevelet nemcsak a hercegprímás, hanem a párkányiak is kérelmezték. Esztergom nem vette jó néven a hivatalos engedélyt, tiltakoztak ellene. Az esztergomiaknak is volt vásáruk Simon és Júda napján, ám annak a híre meg sem közelítette a párkányiét. A Honismereti Kiskönyvtár kiadványa szerint az 1847-es vásár már szombaton – később vasárnap – elkezdődött, és 8-10 napig is eltartott. A templom körül árulták portékáikat a kegytárgyárusok, a mézeskalácsosok, a szűcsök, a szabók, a csizmadiamesterek és egyéb kézművesek. A mai termálfürdő környékén a gazdák pecsenyés- és borossátrakat állítottak. A városháza előtti park helyén cirkuszosok, komédiások szórakoztatták a tömeget. A hídtól az ún. Renner-bányáig a farkasdi és a negyedi káposztásuszályok és

-tutajok horgonyoztak, és a kocsmákon kívül talán itt volt a legnagyobb zaj. Vércse Miklós, a Párkány és Vidéke munkatársa egyik írásában a régi szokásokat részletezve az ún. fakanalazásról is beszámol. Régen, vásárkor a fiatalság alig várta, hogy esteledjék. „Séta közben a vásárban vett fakanállal rápaskolhatott a legény a lányra, a lány a legényre, tekintet nélkül arra, hogy melyik társadalmi réteghez tartozott. Nem volt tanácsos ezért megharagudni, mert akkor nagyon rájárt a rúd az illetőre. Inkább azon mesterkedett, hogy visszaadja, ha lehet, kamatostul” – írja Vércse Miklós, majd így folytatja: „Hajdanában október második felében tartották a vásárt (Simon–Júda napja október 28.). Rendszerint az előtte való héten volt a bortermő vidékeken szokásos szüreti bál. Ahogy ez befejeződött, kezdetét vette a vásárra való készülődés. Maga a vásár általában 8-10 napig tartott, de nem egy esetben két hétig is elhúzódott. Mivel a párkányi búcsú november 5-re, Imre herceg napjára esik, a vásár vége rendszerint beletorkollott a búcsúba. Külön búcsút nem is szoktak tartani.” A két világháború közötti vásárok nem sok hasznot hoztak a kereskedőknek és kisiparosoknak. 1936-ban például annyira kevés áru fogyott, hogy a harmadik nap után véget is ért a vásár. Az elmúlt negyven évben a vásárok hangulata, jellege nem sokat változott, esetleg a kínálat, az áruk jellege különböző, és természetesen manapság nem tíznapos vásárt tartanak. Az 1970-es években megváltoztatták a szentekről elnevezett vásár nevét, így lett Štúrovói Vásár. Akárcsak Štúrovo magyar neve: Párkány, a Simon-Júda napi vásár elnevezés is oly erősen élt az emberek tudatában, hogy a lakosok még ma is csak így hívják. Az idén – a szokásostól eltérően – nem október közepén rendezik a Simon-Júda napi vásárt, hanem október utolsó hétvégéjén. Két héttel korábban ugyanis népünnepély volt Párkányban: akkor adták át az 57 év után újjáépített, Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat. (hk, sza)

Nemcsak Párkányban, hanem a környékbeli településeken – Bátorkeszin, Köbölkúton, Muzslán, Szőgyénben, Esztergomban, Szalkán, Mocson, Kéménden stb. – is tartanak vásárt, februárt kivéve szinte minden hónapra esik egy. A vásárt általában ünnepkor, valamilyen szenthez kötődő napon rendezik. Simon és Júda, akikről a párkányi vásár a nevét kapta, nem azonos Jézus két apostolával. Júda teljes neve Szent Júdás Tádé, aki a kétségbeejtő helyzetbe kerültek védőszentje. Róla és Szent Simonról nagyon keveset árul el a Biblia. A Szentek Kislexikona szerint mielőtt Simon Júdás Tádéhoz csatlakozott, Egyiptomban hirdette az igét, majd társával Perzsiába ment, ahol mindketten vértanúként haltak meg. (hk, szk)