Hiába volt a lobbizás, semmi sem változott

Január elsejével lépnek életbe az ásványi olajok fogyasztói adójáról szóló, 239/2001. számú törvénynek a mezőgazdasági vállalkozókat leginkább érintő, pontosabban sújtó paragrafusai.

A jogszabály hiányosságaira még parlamenti megvitatása előtt felhívták a figyelmet az Agrárkamara vezetői, javaslataikat, észrevételeiket megosztották a pénzügyminisztérium, a földművelésügyi minisztérium illetékeseivel, lobbiztak a parlamentben, de mindez kevésnek bizonyult. Emiatt most többszáz mezőgazdasági kisvállalkozó és nagyüzemi vállalatirányító azt kénytelen számolgatni, mennyit is húz ki jövőre a zsebéből az erősen vitatható jogszabály.

A gazdálkodókat elsősorban az aggasztja, hogy az említett adótörvény értelmében a tehergépkocsijaikba nem tankolhatnak kedvező fogyasztói adójú gázolajat, amivel – a szakértők számítása szerint – évente 450–500 millió koronával rövidíti meg az állam az ágazatot. A hazai mezőgazdasági géppark ugyanis átlagosan 30-40 százalékban tehergépkocsikra épül, a szállításnak például 70 százalékát tehergépkocsik bonyolítják le.

A törvény megalkotói ezt teljesen figyelmen kívül hagyták, a jogharmonizációra való hivatkozással automatikusan átvették az európai uniós gyakorlatot, amely az ottani gépszerkezeten alapszik.

Az adócsalások megelőzését hivatott szolgálni a törvénynek az a része, amely a kedvező adózású gázolaj festését írja elő. Úgy tűnik azonban, ezzel is túllőttek a célon a jogalkotók. Mindazoknak ugyanis, akik jogosultak ilyen gázolaj használatára, egyébként is regisztráltatniuk kell magukat a helyileg illetékes vámhivatalban. (Vigyázat! A regisztrációs határidő október 31.; aki lekési, teljesen kimarad a kedvezményből.) Tehát az ott kiállított vételezői igazolványok jelentenék a garanciát arra, hogy illetéktelenek ne juthassanak olcsóbb üzemanyaghoz.

A törvény előírja azt is, hogy a színezett, úgynevezett piros gázolaj nyilvántartott forgalmazóinak 5 millió koronás adóbiztosítékot kell letenniük, függetlenül az eladott gázolaj mennyiségétől. Félő, hogy erre több üzemanyagtöltő állomás nem lesz hajladnó, mivel a piros gázolajra egyébként is külön tartályt kellene kialakítaniuk, ami tovább növeli költségeiket. ĺgy könnyen előfordulhat, hogy a gazdálkodóknak több kilométert kell majd megtenniük, míg olyan benzinkutat találnak, ahol hozzájutnak az olcsóbb gázolajhoz. Ami, az utazással járó többletköltségekkel együtt, már nem is biztos, hogy olcsóbb lesz a teljes térítésűnél.

Két hónap van hátra a vitatott paragrafusok életbe lépéséig. Az Agrárkamara a sikertelen év eleji lobbizást követően hónapok óta a törvény módosítását szorgalmazza, de az idő előrehaladtával nagyon úgy tűnik, hogy ez az igyekezetük is eredménytelen lesz. A gazdálkodók számára pedig nem marad más hátra, mint hogy összeszorított foggal osszanak, szorozzanak, keressék a már rég nem létező tartalékokat, amelyből fedezhetik az új jogszabály okozta többletköltségeket. Ha egyáltalán van még kedvük a számolgatáshoz, de leginkább a földműveléshez...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?