Göncz Árpád magyar köztársasági elnökként aláírója volt az 1991-es visegrádi deklarációnak. Több ízben foglalt állást a visegrádi eszmeiség mellett. Egyik nyilatkozatában így vélekedett: Közép-Európa behozhatja az Európai Unióval szembeni lemaradását, de csak akkor, ha gyorsabban gyarapítja gazdaságát.
Keresés
Valóraváltatlan visegrádi vágyak
A visegrádi együttműködés több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Igaz, gyakran inkább visegrádi széthúzás volt jellemző, mintsem összetartás.
Horoszkop
Levelezésbe kezd valakivel, és a vártnál sokkal izgalmasabbnak találja a dolgot. Jelentős szerepet játszanak az életében a nagyobb távolsággal kapcsolatos ügyek.
Azt veszi észre, hogy nincs társa, akivel törődhetne. Próbálja elfogadni, hogy ez részben az Ön hibája is.
Évről évre több cseh mobil
Prága. Csehországban a mobiltelefon-tulajdonosok száma tavaly 6,95 millióra nőtt, az előző évi 4,32 millióról. Az Eurotel ügyfeleinek száma elérte a 3,2 milliót, ami több mint egymillióval több, mint az előző évben. A RadioMobilnak 2,8, az Oskarnak 858 ezer ügyfele volt. Ez utóbbi 200%-kal növelte ügyfeleinek számát.
Közelebb került a Mol Gdanskhoz
Varsó. Jelentősen javultak a Mol esélyei a lengyelországi, gdanski kőolaj-finomító átvételére, és ez befolyással lehet a lengyel PKN Orlen közel 18%-os részének sorsára, amelyre a Mol és az osztrák OMV is pályázik - írja a Die Presse című bécsi lap.
Változó kamatozású jelzáloghitel
Pozsony. Az Általános Hitelbank (VÚB) a jövő héttől kezdve a 9,9%-os, fix kamatozású jelzáloghitelek mellett, változó kamatú jelzáloghiteleket is folyósít majd. Ezek kamatlába kezdetben 8,5%-os lesz. A pénzintézet képviselői a jelzáloghitelezésnek idén eredményes évet jósolnak.
Az OTP megveheti az IRB-t
Budapest. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte, hogy az OTP Bank Rt. 92,55 százalékos részesedést szerezzen a szlovák Beruházási és Fejlesztési Bankban (IRB) – közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiacban.
Nem számíthatunk a Transpetrolra
Pozsony. A Transpetrol a VSŽ-részvények (559 millió korona) és töltőállomások (882 millió korona) eladásából származó bevételeit a cég részvényesei között osztják szét – állítja Michal Duranko, a Transpetrol gazdasági igazgatója.
A ČSOB tagadja az adócsalás vádját
Prága. A Csehszlovák Kereskedelmi Bank (ČSOB) képviselői szerint nem sértettek meg semmilyen adótörvényt. A cseh pénzügyi felügyelet vizsgálatot kezdett azoknál a Kajmán-szigeteken bejegyzett cégeknél, amelyeket a ČSOB felügyel, és amit a bank a Befektetési és Postabanktól vett át.
Az elveszett pénzt is megadóztatják
Besztercebánya. Ha az elmúlt évben az adózatlan bevételeink meghaladták a 10 ezer koronát, akkor legkésőbb március végéig be kell nyújtanunk az adóbevallást, és ugyaneddig az időpontig be is kell fizetnünk az adót.