Az FKGP nem lépteti vissza jelöltjeit senki javára a választások második fordulójában. Ezt Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke jelentette be a Közgazdaság-tudományi Egyetemen, a Pártelnökök a Közgázon című választási fórumon hétfőn.
Keresés
Oroszország neheztel a Terror Háza miatt
Az orosz külügyminisztérium nyugtalanságának adott hangot a dobozi szovjet emlékmű meggyalázása és a budapesti Terror Házában megnyílt kiállítás kapcsán, azt hangoztatva, hogy a hasonló jelenségek "károkat okoznak az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló és építő jellegű orosz-magyar kapcsolatok fejl
HOSPODÁRSKE NOVINY
„Ha nem kerülünk most a NATO-ba, megtörténhet, hogy sohasem nyerjük el a tagságot. A prágai NATO-csúcsértekezleten várhatóan meghívót kapó kilenc tagjelölt állam megemésztése az atlanti közösség számára lényegesen bonyolultabb és hosszadalmasabb lesz, mint az 1997-ben meghívott visegrádi partnereké volt.
Egy elmaradt kézfogásról
Fejlemények vannak „kézfogás-ügyben”. Kíváncsian vártuk, mit állapítanak meg a belügyminisztérium ellenőrei, vajon joggal zárkózott-e el a jernyei rendőr a roma újságírónővel való kézfogástól, és vajon joggal kért-e tőle egészségügyi igazolványt, vérig sértve a fiatal teremtést.
Mojžiš papírpiramisa
František Mojžiš újabban a pénzügyi szolgáltatók pórul járt ügyfelei megmentőjének szerepében tetszeleg. Nem sikertelenül.
A jó és a rossz kérdése
Március 11-e a világtörténelem legnagyobb egyedi terroristamerényletének, a New York-i ikertornyok, valamint a Pentagon ellen Washingtonban elkövetett támadás féléves évfordulója.
KÜLFÖLDI FUTBALLBAJNOKSÁGOK
ANGLIA
1. Manchester U. 30 19 4 7 73:37 61
2. Arsenal 29 17 9 3 58:31 60
3. Liverpool 30 17 8 5 50:25 59
4. Newcastle 29 17 4 8 52:38 55
5. Leeds 29 12 12 5 39:29 48
6. Chelsea 28 12 11 5 50:30 47
7. Aston Villa 29 10 11 8 34:34 41
8. Tottenham 28 11 5 12 39:40 38
9. Charlton 29 9 11 9 33:34 38
10.
Hengerelt a negyedi újonc
Negyed. A III. liga tavaszi idényének nyitófordulójában – közel 900 szurkoló előtt – a négy új szerzeménnyel, a Nagyszombatból igazolt Peter és Ivan Jedinákkal, Heribannal és Černáčekkel pályára lépő újonc negyedi együttes 4:0-ra legyőzte a szebb napokat látott privigyei gárdát.
ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK
NYUGAT-SZLOVÁKIA
16. forduló: Nové Zámky-Šaľa 0:0, Bánovce-Myjava/Turá Lúka 2:2, Veľké Kostoľany-Senica 1:1, Jasl. Bohunice-Nové Mesto 1:0, Lednické Rovne-Sládkovičovo 1:0, Dolné Vestenice-Štúrovo 2:2, Neded-Prievidza 4:0, Strojár Nitra–Levice 0:0.
1. Levice 16 10 3 3 35:11 33
2. Senica 16 10 3 3 24:9 33
3.