Hengerelt a negyedi újonc

Negyed. A III. liga tavaszi idényének nyitófordulójában – közel 900 szurkoló előtt – a négy új szerzeménnyel, a Nagyszombatból igazolt Peter és Ivan Jedinákkal, Heribannal és Černáčekkel pályára lépő újonc negyedi együttes 4:0-ra legyőzte a szebb napokat látott privigyei gárdát.

Negyed. A III. liga tavaszi idényének nyitófordulójában – közel 900 szurkoló előtt – a négy új szerzeménnyel, a Nagyszombatból igazolt Peter és Ivan Jedinákkal, Heribannal és Černáčekkel pályára lépő újonc negyedi együttes 4:0-ra legyőzte a szebb napokat látott privigyei gárdát. Vlcsan Ferenc, a mátyusdöldiek elnöke így látta az összecsapást: „Kezdettől fogva fölényben futballoztunk, pedig az első félidőben erős ellenszélben játszottunk. Tetszetős akció végén az újonnan szerződtetett Ivan Jedinák talált a hálóba. Szünet után beszorítottuk ellenfelünket, és tetszetős akciók végén három gólt szereztünk. Ha a hajrában csatáraink nem könnyelműsködnek, nagyobbb arányban is nyerhettünk volna. Egy biztos, a nagy arányú győzelem jót tett a csapatnak, bízom benne, hogy idegenben is eredményesek leszünk. Célunk a bennmaradás kiharcolása, meggyőződésem, júliustól is a harmadik vonalban rúgjuk labdát. (sz.z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?