Torgyán: Tolvajok pártja a Fidesz

Az FKGP nem lépteti vissza jelöltjeit senki javára a választások második fordulójában. Ezt Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke jelentette be a Közgazdaság-tudományi Egyetemen, a Pártelnökök a Közgázon című választási fórumon hétfőn.

Az FKGP nem lépteti vissza jelöltjeit senki javára a választások második fordulójában. Ezt Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke jelentette be a Közgazdaság-tudományi Egyetemen, a Pártelnökök a Közgázon című választási fórumon hétfőn.

Torgyán József a rendezvényen ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy ha a kisgazdapárt nem léptette volna vissza 82 képviselőjelöltjét 1998-ban, akkor ma nem a Fidesz kormányozna. – A Fidesz erre a bizalomra méltatlanná vált – állapította meg. A kisgazda elnök egyértelművé tette, hogy most nincs koalíciós kényszerhelyzet, az FKGP-nek nem kell koalícióra lépnie senkivel. „Az FKGP független a baloldali és a jobboldali liberalizmustól is” – fűzte hozzá. A moderátor felvetésére, miszerint kizártnak tartja-e, hogy az FKGP a választásokat követően koalícióra lépjen az MSZP-vel, a kisgazda elnök kitérő választ adott. Emlékeztetett, hogy „egész életét az MSZP jogelődje elleni küzdelem jegyében élte le, s ezt a tényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni”. Nem adott választ arra sem, hogy szerinte hány százalékot ér el a kisgazda- párt a választásokon. Hosszasan és szívesen beszélt azonban az FKGP múltjáról, s kiemelte, hogy ő annak a pártnak az elnöke, mely a legtöbb véráldozatot hozta a kommunizmussal szemben.

Az elmúlt négy évet értékelve a legfőbb eredménynek azt nevezte, hogy a vidékfejlesztés koncepcióját kormányzati szintre emelték, miniszterként pedig bevezette az iskolatej-akciót. Fájlalta, hogy a Fidesz annyi kést szúrt a hátába, szerinte a vezető kormánypártnak fel kellene vennie az „árulók pártja”, vagy a „tolvajok pártja” nevet. De mint fogalmazott, „bármit csinálnak velünk, nem lépünk ki a koalícióból, így fejeződik be ez a ciklus”.

Kártérítésre tart igényt Vincze János, akit az FKGP januárban képviselőnek jelölt, majd Gyimóthy Géza kisgazda főtitkár visszavonta a jelöltségét. A lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint Vincze János korábban írásban kötelezte magát arra, hogy ha visszalép a jelöltségtől, 500 ezer forintot fizet be az FKGP számlájára. Miután az FKGP állt el a szerződéstől, most Vincze követel kártérítést, ellenkező esetben bírósághoz fordul.

Fénymásolt kopogtatócédulák

Egyelőre elutasította az erzsébetvárosi választási bizottság Horváth Géza, az FKGP színeiben induló jelölt választási jegyzékbe vételét. A jelöltség elutasításának oka: a jelölt több mint háromszáz fénymásolt, de kézzel kitöltött ajánlószelvényt adott le, amit érvénytelennek kellett tekinteni. A formai kifogások miatt történt elutasítás hírét Kálmán Zsuzsanna, a VII. kerület jegyzője kérdésünkre megerősítette, de mint mondta, a bizottság az egyhangú elutasítás után nem fordult a rendőrséghez. Az viszont elképzelhető, hogy később még visszatérnek az ügyre. A jelöltajánláshoz 750 darab érvényes, eredeti ajánlószelvény szükséges. Az FKGP jelöltjének az érvénytelenített szelvények pótlására, vagyis a jelöltállításhoz szükséges mennyiség beszerzésére még március 15-én 16 óráig van lehetősége. Amennyiben megszerzi a 750 érvényes ajánlócédulát, az április 7-i választáson indulhat. Egyelőre azt is vizsgálni kell, hogy a fénymásolt cédulákkal ki és milyen mértékben sértette meg a választási törvényt. Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője azonban arról tájékoztatott, hogy a rendőrségen az ügyben nem tettek feljelentést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?