A rendelet „az államnak kormányzati orgánuma által kinyilvánított akarata: természeténél fogva inkább ügyintézést, rendelkezést tartalmaz az államigazgatás terén, semmint általános érvényű jogot.
Keresés
Menni vagy nem menni?
Amikor olvastam az Új Szóban, hogy májusban népszavazás lesz az EU-csatlakozásról, megkérdeztem magamtól: menni vagy nem menni? Mint haladó szellemű ember, azt mondom, igen, de mint az ezzel járó kemény megszorításokat érző ember azt kérdezem, megéri?
Pecsét mint társasjáték
Emlékeznek még arra a pazar jelenetre a Szigorúan ellenőrzött vonatokból, amikor Hubička forgalmista áhítattal, mintha egy szakrális tárgyat illetne, nyomja rá az állomási bélyegzőt Zdenka Svatá formás popójára? A képsor egyszerre erotikus és légiesen költői, szertartásos és sikamlós, de semmiképp sem ordenáré.
Mire nyugdíjas leszek
A nyugdíjrendszer reformja elkerülhetetlen. Csak az a kérdés, sikerül-e olyan szabályozórendszert kidolgozni, amely majd szavatolja az individuális nyugdíjszámlák kezelőiként kiszemelt alapok megbízható működését.
Amerika szerint a világ
Élesedik az ellentét Európa és az Egyesült Államok között Irak kérdésében. Az új közép-európai demokráciák pedig egy csapásra az éleződő ellentét középpontjába kerültek, amikor előbb a nyolcak (Csehország, Dánia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Spanyolország), majd a NATO-ba készülő vilniusi tízek (Albánia, Bulgária, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) az amerikai álláspont támogatásával kivívták „Európa” rosszallását.
Montgomery visszalépett
London. Visszalépett a jövő pénteki birminghami fedett pályás atlétikai Grand Prix-versenytől Tim Montgomery, a 100 m-es síkfutás világcsúcstartója.
Megegyezés peren kívül?
München. Lothar Matthäus visszavonta korábbi klubja ellen tett feljelentését, s kijelentette: szeretne békésen megegyezni a Bayern Münchennel. A 150-szeres német válogatott labdarúgó azért akart bírósághoz fordulni, mert szerinte az egyesület nem számolt el rendesen a búcsúmérkőzése bevételével.
Ronaldo ott lesz a karneválon
Madrid. A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy az együttes brazil klasszisa, Ronaldo részt vegyen a riói karneválon. A tervek szerint a tavalyi világbajnokság gólkirálya március 2-án pályára lép az Espanyol elleni bajnoki találkozón, majd még aznap hazautazik.
Becker párost játszana Graffal
Hamburg. Boris Becker, a németek háromszoros wimbledoni győztes teniszezője kijelentette, hogy szívesen játszana párost honfitársával, Steffi Graffal, aki megígérte, ha férje, Andre Agassi nyer az Australian Openen, visszatér a pályára. „A Graf és a Becker név jól cseng a teniszben, csak ellenfelet kell találni.
Jung a Dunaferr vezetőedzője
Dunaújváros. A munkavégzés alól vasárnapi terminussal felmentett Tornyi Barnabás esetleges utódjaként is emlegetett Gálhidi György „csak” szakmai tanácsadóként, ingyen segíti a jövőben a Dunaferr NB I-es labdarúgócsapatának munkáját, a vezetőedzői teendőket Jung József látja el.