Lapunk megkeresésére a tavalyi helyhatósági voksoláson győztes Pázmány Péter – akit harmadszor választottak a város polgármesterének – nem volt hajlandó kommentálni volt vetélytársának véleményét. Mindössze annyit közölt, hogy szerinte olyan többséggel végzett az élen, amely kizárja a manipuláció lehetőségét.
Keresés
Hunčík Pétert a helyhatósági választásokkal kapcsolatos alkotmánybírósági beadványáról
Értesüléseink szerint ön, aki a dunaszerdahelyi Városunkért Polgári Társulás jelöltjeként annak idején egyike volt a polgármesteri posztra pályázó öt jelöltnek, az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért a tavalyi helyhatósági választások törvényességét megkérdőjelezve.
Módosítják a párt alapszabályát
Szombaton a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa – a jelenlegi felállásban – utoljára ülésezett: március 29-én lesz a párt tisztújító közgyűlése. A hét végén a testület tagjai elsősorban az ezzel összefüggő kérdéseket vitatták meg, főleg az alapszabály módosító tervezetével foglalkoztak. Farkas Pállal, az MKP OT elnökével beszélgettünk.
Horoszkop
Igyekszik kihozni magából a legtöbbet és élvezni az életet, amennyire csak lehet. Most könnyedén megold egy komoly problémát, amit a munkatársai csak kerülgettek.
Alapvetően megbízható, a józan ész és a türelem jellemzi.
Olajmezőt találtak Ausztriában
Bécs. Közép-Európa vezető olajvállalata, az OMV óriási olaj és gázmezőt talált Alsó-Ausztriában. A cég bejelentette, 4,5 millió hordónak megfelelő méretű olaj-és gázmezőt találtak az alsó-ausztriai Weinviertel körzetében. Ilyen nagy találatra 25 éve nem volt példa Ausztriában.
Biztosan vezetnek az atomerőművek
Pozsony. A Szlovák Villamos Művek az év első két hónapjában 4943,7 GWh-nyi villanyenergiát állított elő, ami 1,4 %-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az atomerőművek ennek a 69%-át állították elő, míg a hazai villanyenergia-termelésben a hőerőművek 15, a vízi erőművek 16%-ban vesznek részt. (TASR)
Érsekújvárott van a legtöbb állástalan
Érsekújvár. A szlovákiai járások közül az Érsekújváriban tartják nyilván a legtöbb állástalant, a munkanélküliek száma itt eléri 18 658-at. A munkanélküliség aránya 24%-os, ami korántsem a legmagasabb érték, hiszen több, kelet-szlovákiai járás is megelőzi e tekintetben.
Irak a háború után
Washington. Amerikai elemzők szerint az esetleges háború utáni újjáépítésre Iraknak nem lesz pénze, amerikai segélyekre lesz szükség. Ezen csak az iraki energiaipar gyors privatizálása enyhíthet. Az amerikai kormányzat arra számít, hogy az iraki olajexport fedezni fogja az újjáépítés költségeit.
Apadó támogatások
Dunaszerdahely. Vegyes érzelmekkel fogadták a dél-szlovákiai nagyüzemi agrártermelők az idei agrártámogatási rendeletet, annak ellenére, hogy a szaktárca a korábbi gyakorlattal ellentétben jobban odafigyel a kistermelők támogatására, és előtérbe helyezte a hitelkamatok bonifikálását.
Jó lépés lehet a csatlakozás
Brüsszel. Jól érzik magukat az Európai Unióban a jelenlegi tagországok lakói: rendszeresen megismételt közvélemény-kutatások szerint folyamatosan támogatja hazájának tagságát a jelenlegi 15 tagország lakosságának jelentős többsége.